A Kolozsvári Magyar Operában vendégszerepel a szlovákiai Ifjú Szívek Táncszínház

Martin György utolsó szavai című előadásával vendégszerepel a szlovákiai Ifjú Szívek Táncszínház a Kolozsvári Magyar Opera színpadán.

Március 26-án 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában vendégszerepel a szlovákiai Ifjú Szívek Táncszínház. ,,Mágikus térben elevenedik meg egy tudományág születése. A tudományé, amely megváltoztatta a színpadi néptáncot, lehetővé tette, hogy a városi beat zenén felnőtt, trapéz farmeros nemzedék is megismerje a falu táncát. (...) Martin György kutatásai és megállapításai nélkül lehetetlen lenne értelmezni mi is az, amit ma néptáncnak hívunk” – vallja Hégli Dusán, a Martin György utolsó szavai című előadás rendezője.

Fotó: Ifjú Szívek Táncszínház

A pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház már a kétezres években is a tudomány és művészet kapcsolódási pontjait kereste. Az együttes munkáiban kitüntetett figyelmet kap a Szlovákiában élő magyarok hagyományos tánc– és zenekultúrájának színpadi megformálása, közép-európai kontextusban, társadalmi értékként bemutatva. Nemzetközileg sikeres előadásaikban is tetten érhető Hégli Dusán alkotói elkötelezettsége a művészet, a tudomány, a színház és a néptánc iránt. A darab egyedi témájához ezúttal kísérleti, dokumentarista megközelítést választott, amelynek hagyományaink mellett meghatározó eleme a szöveg és a realista, indusztriális díszlet.

A kolozsvári előadás a második abban az előadássorozatban, amely március 17-én Budapesten, a Művészetek Palotájában kezdődött, majd Pozsonyban és Brüsszelben folytatódik.

Az előadásról részletesebben itt olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?