Szerelem – A  dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vendégjátéka Nagyváradon

Jól ismert és többszörösen díjazott színművészeket vonultat fel a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata közös produkciója, a Szerelem című vígjáték, amelyet május 29-én, hétfőn 19 órától láthatnak a váradi nézők a Szigligeti Színház nagytermében.

A szereplők között találjuk például Kerekes Évát, az Örkény István Színház társulatából és számtalan játékfilmből is ismert Jászai-díjas Érdemes Művészt, illetve a szintén Jászai-díjas Őze Áront, akit színházi rendezéseiről, színpadi, filmes és szinkronszerepeiről is ismerhet a publikum.

Fotó: Szigligeti Színház

A Barta Lajos szövegéből készült előadás leírása így szól: „Nelli. Lujza. Böske. Egy keserű vénlány. Egy különleges végzet asszonya. Egy széllelbélelt csitri. A három Szalay-lány. Okosak, nem haboznak kimondani a véleményüket, van humoruk és mernek bízni az érzelmeikben. Háromféle kedély. Háromféle vágy. Háromféle sors. A lányok életében jönnek és mennek a bohém költők, a fess katonák, a magukat kímélő hivatalnokok. Van, aki a szavak virtuóza, van, aki a várakozásé, van, aki az önfegyelemé. Az álmok időnként valósággá válnak. Majd a valóságok távoli álommá szelídülnek. Tényleg ennyi lenne a vágy, a boldogság, a szerelem?”

Izgalmas, különböző színházi világokból, kultúrkörökből érkező impulzusok találkoznak az előadásban: a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata közös produkciójában nemcsak e két színház, hanem kassai és marosvásárhelyi színészek, alkotók is részt vesznek.

Jegyek kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve online, a https://szigligeti.biletmaster.ro/ oldalon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?