Erdővidék Székelyföld egyik legtermészetközelibb tájegysége, egy hely, ahol az ember még egységben él a természettel és a hagyományaival. Eldugott, a turisták alig látogatják, így talán ennek is köszönhető, hogy Kisbaconban fennmaradhatott a hagyományos malomkövekkel működő vízimalom. A Barót-patak partján, a Keresztes család működteti: most éppen két fiútestvér őröli reggeltől estig a búzát, a legnagyobb egyetértésben, mert hiszik, hogy erre születtek, ezt a hivatást kapták örökül apjuktól, aki valaha a molnárleányt vette feleségül. A malom mestergerendájáról az 1714-es évszám olvasható le – kilenc gazda alapította azt négy évvel a Rákóczi-szabadságharc bukása után. 1835-ben, a reformkorban újjáépítették. 1932-ben került a Keresztes család tulajdonába, azonban az ’50-es években államosították, ezért a családnak a rendszerváltás után vissza kellett vásárolnia.

A kommunizmus idején a helyi termelőszövetkezet markába került a családi örökség – meséli a két molnár, Keresztes Domokos és Lajos, amikor náluk járunk vendégségben. „Nem adták csak úgy vissza, mint ahogy elvették. Pénz ellenében lehetett a miénk, mi testvérekül visszavásároltuk” – mondják egymás szavába vágva, majd körülvezetnek az udvaron, hogy megmutassák, a kommunizmusnak volt pozitív hozadéka is: vasból épülhetett ki a vízellátás, kerékkel szabályozható, vaslemez zsilipet építettek a Barót-patakra, a duzzasztás fölé, és a földbe egy méretes vascsövet fektettek egészen a malomkerékig.

Megtudjuk, Erdővidék utolsó hagyományos vízimalma felülcsapott vízimalom, így kereke szabad szemmel nem látható, mert egy kibetonozott, fedett teknőben helyezték el. Háromszintes a malomépület, a kerék a malom pinceszintjéről hajtja fogaskerekek és szíjak segítségével a két követ, a kövek egy felvonószerkezetet működtetnek, hogy a rendszer a szitákat, a rostákat és az őrleményt fel-leszállítsa. A kerekek óránként 45 kilogramm gabonát őrölnek, így napi 500 kiló liszt előállításával már megelégszik a két molnár. Egyik kerék dolga a puliszkaliszt mellett az állati eledelek előállítása, míg a másik, a bejárattal szemben azt a finomlisztet őröli, amiből jó kenyeret lehet sütni. Minden a víz erejével működik a Keresztes molnároknál, a villanymotornak, automata rendszereknek hírük sincsen a tapaszos falakon belül.

Nem is érné meg áramot használni – világosít fel a két molnár hangsúlyozva, hogy náluk még tizeddel fizetnek a kliensek, azaz minden megőrölt búzamennyiség tíz százalékát kapják fizetségül. Roppant keveset, pedig az őrlés mellett rengeteg mesterember munkáját elvégzik: amellett, hogy folyamatosan jelen vannak, és szemmel tartják a munka menetét, alkalomadtán meg kell vágniuk a malomkövet, hogy az kellően érdes legyen az őrléshez, de a szíjakra és a szíjkerekekre is figyelnek, mert ezek szurkozás nélkül csúszni szoktak. Közben olajozzák a főtengelyt és egyéb tengelyeket, fából eszkabálnak csatornát, ha éppen szükséges. És amikor a garatból elfogyott az őrölni való, csengő szólal meg, így szaladnak is újratölteni.

Bár inkább szenvedélyből tartják fenn, semmint megélhetési célokból, ez a malomépületen csöppet sem látszik: tapaszos, kékre meszelt kicsi falak veszik körül a szerkezetet, odabent tisztaság és rend. Minden részén látszik, hogy féltő gonddal viseltetnek iránta. Még a molnár kicsi szobáján is, ami rögtön az őrlőtérből nyílik, és olyan, akár egy múzeum. Megtalálni benne a dédszülők bútorait, osztovátát, gyönyörű festett tárgyakat és rengeteg fényképet, amelyek többsége akkor készült, amikor a Keresztes testvérek anyja, Etelka néni még a szobácskában lakott, és a királyi családot fogadta. Látni őt Harry herceggel motorozás közben, Károly királlyal – akkor még walesi herceggel – összeölelkezve. Szerettek odajárni a brit uralkodók – részletezik a molnárok büszkén, majd azt is hozzáteszik, sok látogatót vonzott a jelenlétük.

Noha úgy mesélnek Etelka néniről, mint anyjukról, beismerik, igazából csak apáról testvérek. Apjuk ugyanis inas volt valamikor a molnár mellett, és a molnárlányt vette feleségül, aki belehalt a szülésbe. Így Etelka néni felnevelte az árván maradt gyermeket, és fel sajátját is, hogy a kettő most már több mint 30 éve szoros egymásrautaltságban létezzen. Ritka, hogy egy testvérpár ennyi évtizeden keresztül együtt, egy célért dolgozzon békében, nekik mégis sikerül, mert tudják, hogy kinek mi a feladata, és azt annyira tisztelik, hogy a világért sem szólnának bele a másik munkájába – úgy hiszik, ez az együttműködésük tisztaságának titka. Közben állatokat is tartanak, mivel ma már mindketten nyugdíjasok, gazdálkodással próbálják kiegészíteni molnárjövedelmüket.

De nem panaszkodnak, mert jócskán akadnak klienseik, akik képesek egészen távolról, például Bukarestből vagy Kolozsvárról, Segesvárról szállítani a búzát, illetve Székelyföldről is érkeznek visszatérő kuncsaftok, legyen az Székelyudvarhely vagy a környékbeli apróbb települések. Cégek, cukrászok, pékek keresik fel őket, mert tudják, a kövek között őrölt lisztnek jobb az íze, nagyobb a tápértéke.

Saját használatra kevesebbet őrölnek, mert az emberek egyre ritkábban sütnek kenyeret, a boltban olcsón megkapható, nem kell vesződni vele, ráadásul a gazdák sem őröltetnek már olyan gyakran az állataiknak, mint hajdanán, mert szinte minden gazdaságban megtalálható a kalapácsmalom. Azonban turisztikai látványosságként máig felkapott a kicsi malom, így aztán idegenvezetőkként is megtanultak helytállni a Keresztes testvérek.