A kézdivásárhelyi Olga Babamúzeum egy családi tárlat, férj és feleség együttműködésén alapszik: míg Nagy Ibolya mindennek a megálmodója és működtetője, addig férje, Tihamér a múzeum és a gyűjtőmunka hajtómotorja, az épület felújítója. Az Olga Babamúzeum – amelyet Nagy Ibolya anyósa után, az iránta érzett tiszteletből nevezett el – műemléképületben kapott helyet, így a babagaléria, ami kezdetben a család lakásában gyarapodott, átköltözhetett a 19. század elején épült, valamikori Csizmadia ipartársulat székházába. A porcelánbabák mellett régi képek, bútorok, dísztárgyak is a tárlat részét képezik.

A műemléképület ekletikus jegyeket hordoz, frontoldalán egy kovácsoltvas erkély található. Az épülettel szemben áll a család lakása, ami szintén nagymúltú, 1875-ben épült – avat be Nagy Ibolya, a múzeum működtetője hangsúlyozva, hogy a babagyűjtést 2010-ben kezdte, akkor hat babával, így kezdetben a lakásában tartotta gyűjteményét, ami hónapról hónapra gyarapodott, így az átköltözéskor már több százat vitt magával. Ez a szám azóta is nő, ma 1500 baba büszke tulajdonosa, köztük 5000 eurót érő ritkaságoké is. A magángyűjtemény összes babájának neve és története is van elsősorban a származását illetően, de arról is, hogy mit sugároz a látogatók felé az öltözete és a stílusa és története arról, hogy miként került a múzeumba.

Noha a látogatók elsősorban gyerekek, a román vidékekről is szép számban érkeznek turisták. A múzeumban 5 tematikus termet járhatnak körül, és látogatásuk folyamán megtudhatják, hogy a porcelánbabák kifejezetten kirakatba szánt alkotások, jellemző rájuk a játékos arckifejezés, a gondosan megmunkált kiegészítők, a finom tapintású haj. Kerámia vagy porcelán fejükkel, textil testrészeikkel, élethű kialakításukkal és gondosan megmunkált ruháikkal nemcsak egyszerű játékszerek: valamikor a gazdag kisgyermekek szórakoztatására szolgáltak, és ma is státusszimbólumként értelmezhetőek.

A gyűjteményben többek között megtalálhatóak a klasszikus és modern porcelánbabák, művészbabák, limitált kiadású babák, karakterbabák, vinilbabák is. A porcelánbabák ugyanis sokfélék, történetük az 1840-es évekre nyúlik vissza, ekkor kezdték gyártani Németországban és Franciaországban azokat egészen az 1920-as évekig. Az első babákat még felnőtt nőkről mintázták, csak később jelentek meg a kislányokra emlékeztető babaarcok.

A kézdivásárhelyi gyűjteményben a királybabáktól a népviseletbe öltöztetett babákig minden fellelhető, hiszen Nagy Ibolya főként Bukarestből, Brassóból, a tengerpartról, Magyarországról vásárolja az értékes tárgyakat, de Európa különféle országaiból is kerültek már ritkaságok a magángyűjteménybe, például Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Svájcból, és egy még Amerikából is.

„Amikor a gyűjtő belekezd, a szenvedélyt nem bírja elhallgattatni. Eleinte magának gyűjti-gyűjti, aztán amikor van már érték benne, és látja, hogy különböző tematikát, történeteket tud ismertetni a gyűjteményével, akkor arra is vállalkozhat, hogy turisztikai célra áldozza” – részletezi a múzeumvezető, majd hozzáteszi, sokan szeretnének a nyilvánosságtól elzárva maradni, ezért nem vállalják gyűjtő mivoltukat, pedig jócskán akadnak Romániában is társai.

A porcelánbabagyűjtők sorszámokat, pecsétet vesznek figyelembe, de fontos a babák mérete, az öltözékük stílusa, és árulkodó a ruhák anyaga és a hajviseletük is. „Eleinte, amikor az ember még nem ismeri, akkor kimegy piacokra, régiségkereskedőkhöz, de most már az internet segítségével tudjuk, hogy kik a gyártók” – részletezi a gyűjtőmunkát.

Kislányként csupán 2 babája volt, mára 5 termet töltött meg gyűjteményével, amely évről évre többet ér, hiszen ezek a babák nem elhasználódnak, hanem az idő múlásával válnak egyre értékesebbé.