Töretlen sikernek örvend Kézdivásárhelyen a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által működtetett Tudástár előadássorozat, amelynek legutóbbi meghívottja Kulcsár Gábor magyarországi Waldorf-pedagógus volt. A szakember a Kézdi Waldorf Egyesület meghívását fogadta el és beszélt a közönségnek a digitális világ veszélyeiről is.

A szakember szerint a Walforf iskolák elsődleges célja egy mondatban: megóvni a gyerekek számára a gyermekkort. „Akkor nem volt ez a digitális, rohanó világ, ami ma van, és mégis ezt gondolták. 2024-ben ez még inkább fontos nemcsak a Waldorf iskoláknak, hanem általában, mert a gyermekkor veszélyben van” – hangsúlyozta.

Az egyik nagy probléma a mai gyerekkel, hogy nem tudnak asszociálni. „A folyamatokat nagyjából ismerjük. A tehenet például nagyon nehezen tudják összekötni a tejjel, folyamatokat nem látnak át, mert nem élik át azokat. Amikor azt mondjuk, hogy digitális környezet, akkor egy pixelszerű világban élünk. Megnyomjuk a gombot, és bedagasztja a gép a kenyeret. Nem látják a gyerekek, hogy az édesanya, vagy a nagymama a kenyeret dagasztja. Nincs mit utánozni. De nincs a gyerekeknek például tűzélménye, ami egy akarati tevékenység: megrakom a tüzet, megfékezem azt. Eltűntek ezek az értékek a gyerekeink életéből” – magyarázta a digitalizáció, a fejlett technika hátrányait. Kitért egy németországi kutatás eredményére is, ami 1976-tól követte a tinédzserkorú gyerekeket. „Akkor ez a korosztály a szülőkkel időt töltött el a lakáson kívül, ez akkoriban 2,9 óra volt hetente. 2007-ben állt be a drasztikus, óriási csökkenés.

Abban az évben megjelent az iPhone. Attól számítva a gyerekeink egyre több időt töltöttek a képernyők előtt, magyarországi kutatás szerint a 4-14 éves korosztály naponta 197 percet, ez megegyezik a nyugat-európai vagy itteni átlaggal. Ez azt jelenti, hogy közel nyolc évből a gyerekek egy évet a különböző képernyők bámulásával töltenek el” – ismertette a nem túl szívderítő adatokat. Ezek arra mutatnak: a mai kiskorúak a gyermekkorból rengeteg időt elvesztegetnek telefonok, vagy más képernyők bámulásával.

Digitális remetékké válnak a gyerekek

Az a szándék, hogy ebből az ördögi csapdából kizökkentsék a gyerekeket, arra hassanak, hogy a folyamatokat átlássák. Hartmut von Hentig oktatástudóst idézte, aki szerint elindult egy disszociációs folyamat – főleg gyermekkorban –, ami a világ és az emberek közötti szétválást jelenti. „Egyre kevesebb kapcsolatot találunk a való világgal, egyre kevesebb az érzékszervi tapasztalat a gyerekek számára, amikor a világot illatokon, szagokon keresztül, tapintás, hallás, látás révén megismerik. Hentig azt mondja, hogy egy konstruált világot hozunk létre, amiben nem jutunk közel a dolgok lényegéhez. Tudjuk, hogy a víz hidrogén és oxigénből áll, de nem értjük a víz lényegét” – magyarázta a problémák gyökereit. A Waldorf alapító Rudolf Steiner szerint az érzékszervi tapasztalat az, ami belső átéléssé mélyül, és ezt hatja át a gondolkodás ereje – hangsúlyozta. Vagyis minél többet tapasztalnak meg a való világból a gyakorlati oktatás révén a gyerekek, annál inkább halványul a disszociáció. Pedig ez egyre inkább teret nyer.

Kulcsár Gábor egy másik németországi tanulmányt idézett, az szerint oda jutottunk, hogy mára már csak minden harmadik gyermek tartott bogarat a kezében, tehát a gyerekek 66 százaléka még egy katicabogarat sem tartott a tenyerén. A másik oldala, hogy a fiatalok napi négy órát, vagy annál többet töltenek a képernyők előtt, és a tanulók mindössze tíz százaléka gondolta, hogy a természettudományok tanítása során tanulnak valamit a természetről. Ez viszont oda vezetett, hogy megjelent egy sor tanulási betegség, ami a régi korokban nem volt meg és nem csak azért, mert nem diagnosztizálták. „Érdekes példa a Pennsylvania államban élő amisok helyzete, akik elvetnek minden modern technikai vívmányt, kézzel művelik meg a földjeiket, kézzel építik a házaikat és saját oktatási rendszerük van. Kis közösségükben nincsenek diszlexiás, ADHD-s (hiperaktív – szerk. megj.) stb. gyerekek, mert szoros kapcsolatot ápolnak a természettel, ami a tanulásnak az alapfeltétele” – fejtette ki. Segíteni kell az érzékszervi, valóságos tapasztalatok megszerzésében – hangsúlyozta. „A digitalizált, felgyorsult világban kétségtelen megindult egy intellektuális fejlődés, ami társult a fizikaival is, de ez nem társul egy szociális érettséggel vagy fejlődéssel. Ezt mi érzékeltük az iskolában, jöttek az elsős gyerekek, nagyon értelmesek, de amikor bekerültek az osztályba, nem tudtak együttműködni, nem tudtak várakozni, egymásra figyelni, egymást meghallgatni. Kijöttek a szociális fejletlenségek, éretlenségek. Van egy felgyorsult testi fejlődés, hamarabb megjelennek a tejfogak, a nemi érettséget jelző menstruáció a lányoknál, amivel nem jár együtt a szociális fejlődés” – magyarázta, szerinte egy év, amíg ezt sikerül levetkőzni, így a képernyők előtt töltött idővel együtt ez már két évet vesz el a gyermekkorból.

Miben segít a Waldorf?

Az előadó gyerekei is Waldorf-iskolát jártak, van, aki túl van az állami érettségin, más meg már a munka világában tevékenykedik. „Ez a fajta iskola az, ami megpróbálja az érzékszervi tapasztalást segíteni. Azzal a meggondolással, hogy az a fajta egység, amit a gyerekeknek át tudunk adni – a világ, a dolgok és mi összetartozunk –, biztonságot jelent számukra. A betűket az előkészítő osztályban nem izolált jeleknek tekintjük, hanem azt mondjuk, hogy ezek összetartoznak, és ehhez kérdés sem merül fel. Ha egy mesében megjelenik egy torony, annak az alakjára hívjuk fel a figyelmet, ami „t” betűre hasonlít. Másnap széttoljuk a padokat az osztályteremben, lejárjuk ennek a T-betűnek a formáját, ezekből a nagy motoros mozgásokból kisebbek lesznek. Egy betűt „átélnek” a mesén és a mozgáson keresztül és az átélésből és a tevékenységből lesz gondolkodás és fogalom. Átvezetjük a gyerekeket az írás fejlődésének a folyamatán.

A gyerekek a klasszikus oktatáshoz képest egy fordított utat járnak be, nem definíciók tanulásával kezdik az egészet, hanem az átéléssel, hiszen az ember alapvetően egy cselekvésorientált lény. „Az oktatási rendszerben jelen van az egészségvédelem, a Waldorf az egészre koncentrál, vagyis nemcsak a fejre, hanem a törzsre, a végtagokra, a gyermek egészére. Átélésre, gondolkodásra, fogalomalkotásra sarkalljuk a gyerekeket. Fontos, hogy a gyermekek biztonságos úton, valós világot tudjanak leképezni” – nyújtott betekintést az oktatás folyamatába.

A számoktatás is eltérő, hiszen úgy véli: a számoknak már lényege van. „Amikor az egyes számot tanuljuk, az fölé nem egy cseresznyét teszünk ábrázolásnak, vagy a kettes esetében egy hattyút, mert olyan a formája. Az egyes esetében arra koncentrálunk, amiből egy van a világon: az isten, az anya vagy az apa. A kettes esetében lehet az apa és az anya, vagy a nappal és az éjszaka, vagy éppen a két kéz. Mem mennyiségi mutatókról van szó, hanem a dolgok lényegéről. A kilences szám esetében például az a kép jön be, hogy a kistestvér kilenc hónapig lakik anyu pocakjában. Ezeket a képeket rakjuk össze a Waldorf iskolában úgy, hogy a gyerekek érezzék: a dolog, a világ és én összetartozunk” – mondta.