A Wegener Pro Sanitate Alapítvány meghívására Kézdivásárhelyen is előadást tartott Farkas Bertalan, az egyetlen magyar, aki járt a világűrben. Előadása előtt a Maszol kérdéseire is válaszolt.

- Tizenhat évvel ezelőtt járt Kézdivásárhelyen, milyen érzés volt visszatérni a céhes városba?

- Megtiszteltetés számomra, hogy ismét itt lehetek, számtalan helyen megfordultam, itt akkor is és most is hihetetlenül kedvesen fogadtak. Éreztem, hogy büszkék voltak, hogy az első magyar űrhajós is meglátogatta a várost és úgy gondolom, hogy azok a barátaim, akikkel akkor találkoztam, ugyanolyan szeretettel fognak velem találkozni. Ez a covidos dolog picit bezavart, én is úgy terveztem, hogy néhány évenként eljövök a barátaimhoz. Csodálatos ez a vidék, egy barátomnál voltam megszállva, reggel mikor kinéztem éreztem ezt a friss levegőt, láttam a lenyűgöző panorámát. Elkövettem egy hibát a sok mellett, mert amikor visszajöttem a világűrből, akkor azt mondtam, hogy ha az emberek érdeklődése netalán megmarad, akkor én mindig partner leszek. Eltelt 43 év, és ez az érdeklődés nem csökkent, hanem megmaradt és fokozódott is, így nehéz mindennek eleget tenni. Az a jó ebben, hogy mindig új arcokkal is találkozom, köztük fiatalokkal, akik számomra a legfontosabbak. Elnézést kérek az idősebbektől, de a fiataloké a jövő, őket kell valami úton-módon meggyőzni arról, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem volt rossz, amit a jövőért csinálunk, az pedig jó kell, hogy legyen, hiszen ebben a hatalmas univerzumban egy nyugodt életet szeretnénk az utókornak.

- Nemrég a magyar kormány bejelentette, hogy hamarosan egy újabb magyar fog eljutni az űrbe. Miért fontos ez a dolog?

- Az igazság az, hogy én szerettem volna még egyszer a világűrbe kerülni, mert annyira megtetszett és annyira csodálatos volt. Az a nyolc nap, ha tetszik ha nem nagyon sok volt abban az időben, de kellett volna legyen folytatása, hiszen én 31 éves voltam akkor, abban az életkorban az ember még nem kell az életét befejezze. De nem így alakult, a politikai szituációt azt hiszem, mindenki ismeri, széthullott a Szovjetunió. Nekem az álmaim között szerepelt, de mivel nem tudtam gyakorlatban megvalósítani, ezért arról álmodtam, hogy lesz majd egy következő magyar űrhajós és milyen csodálatos lenne, ha élnék még és tudnék segíteni a felkészítésben. Úgy tűnik, hogy a mostani kormány lehetőséget adott arra, hogy igen, ebben a programban vegyünk részt és legyen egy újabb magyar űrhajós. Lezajlott a válogatás, sikerrel le is zárult. Úgy néz ki, hogy van egy orvos és három mérnök, akikből egy újabb válogatás után maradnak ketten és a legvégén egy személy.

Ami nagyon érdekes, hogy amikor a vadászpilóták közül ezelőtt 45 évvel minket válogattak, akkor körülbelül 220-an voltunk, abból került egy a világűrben. Most 243-an jelentkeztek, nagyjából ugyanaz a szám, tehát a történelem ismétli magát. Most a 243-ból lettek 26-an, majd nyolcan és maradtak jelenleg négyen. A mi esetünkből a 220-ból 95-en voltunk, akik jelentkeztünk önkéntesen, maradtunk 27-en, majd 11-en, heten, négyen és a legvégén én és Magyari Béla. Úgy gondolom, hogy az a hatalmas nagy lelkesedés, ami van a mostani fiatalokban az nagyon jó dolog, hiszen aki az űrkutatás közelébe képes kerülni, az elgondolkodik azon, hogy vannak nagyon csodálatos dolgok, amikért érdemes dolgozni és tanulni. Itt a tanulás a leges-legfontosabb dolog. Nem bántom én a mostani fiatalokat, de azért a tanulás és akár az olvasás nem egyezik az ő esetükben azzal, amit mondjuk a korombeliek a gyermekkorunkban kaptunk. Igaz, más lehetőség nem volt, nem létezett okostelefon, nem volt laptopunk.

Teljesen másként működtünk. Egy baráti beszélgetés során, ha voltunk nyolcan-tízen, akkor beszélgettünk, véleményt cseréltünk, mindenről beszélgettünk, ami tetszett nekünk. Ma úgy van, hogy egy asztalnál ülnek tucatnyian és megdöbbentő, hogy egymás között okostelefonon keresztül beszélgetnek. Ez elég furcsa dolog, de ez van, ezt kell elfogadni. De ha jó útra sikerül ezeket a fiatalokat terelni – de beleértve a szülőket és nagyszülőket, a pedagógusokat és a környezetet is – akkor ez változhat. Azt hiszem az a legfontosabb egyy mai fiatal számára, hogy a környezet, amiben van, az ne vigye el egy számára nem túl szerencsés irányba. Én a saját példámat szoktam mindig elmesélni, hiszen én nem akartam sem vadászpilóta, sem űrhajós lenni. De kaptam egy lehetőséget, beleszerettem, elkezdtem imádni a repülést és innen lejutottam a világűrbe. Nyilván nagyon sok lemondással járt, sok mindennek meg kellett felelni, amire nyilván én a gyerekkoromban nem is gondoltam. Ezért mondom a fiataloknak, hogy merjenek álmodni, gondolkozzanak el azon, hogy „mi lenne ha”. Nyilván szerencse is kell, ezt nem vitatom. De attól függetlenül, a kitartás, a hozzáállás, az akarat nagyon sok mindent jelent.

– Ön a világűrben volt, nemrég Elon Musk, a Space-X alapítója azt állította, hogy három-négy éven belül eljut a Marsra. Mi erről a véleménye?

- Nyilvánvaló, hogy a technikai fejlődés óriási. Én azonban úgy gondolom, hogy először a Holdat kell célba venni, az mégis közelebb van. Ha a Holdon életfeltételeket tudunk biztosítani az élő szervezetek, az ember számára, akkor már lehet továbblépni a Marsra. Ne azzal kezdjük, ami nekünk talán még nagyon-nagyon messze van, hanem a kísérő égitestünkkel. A technikai fejlődés jelenleg lényegesen előrébb tart, mint az emberi gondolkodás. Biztos vagyok, hogy elkövetkezik a Hold újbóli meghódítása, utána jön a Mars, meg a többiek.

– Bármennyire hihetetlen, de vannak olyanok, akik szerint a Föld lapos. Komolytalan kérdés következik: ön járt a világűrben, mennyire „lapos” a bolygónk?

- Tényleg hihetetlen ez a dolog, Budapesten is látok olyan plakátokat, amelyeken írja, hogy a Föld lapos. Lehet annak igen, aki ezt az egészet kitalálta… Én csak annyit tudok mondani, hogy egy nap, azaz 24 óra alatt én tizenhatszor kerültem meg a „lapos földet”. Hogy a lapos földet, hogy lehet megkerülni én nem tudom, de a gömb alakút, ami a mienk, azt igen. Tehát az ilyen típusú kérdésekre csak mosolyogva tudok válaszolni (nevet – szerk. meg.). A mi bolygónk – ahogy annak idején az amerikaiak a Hold felszínéről is tudatosították bennünk –soha nem volt lapos.

– 2020-ban jelent meg Tőrös István könyve önről. Mit kell tudni erről a kiadványról?

- Annak idején volt egy óriási elképzelésünk, hogy meg kellene írni az én élettörténetemet. Elkészült magyar nyelven (A csillagok útján – Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós), de miután járom a világot rájöttünk, hogy nem biztos, hogy egyedül az elégséges, így elkészült angolul és oroszul is. Úgy gondolom, hogy most már ki kell egészíteni, mert ez a mostani kiadvány az űrrepülésről szól, a világűrben végzett munkámról. A 43 év alatt nagyon sok minden történt velem, ez jelenne meg esetleg egy második, bővített kiadásban. Az igény meg van rá, már csak nekem kell időt szakítani rá…

Az űrrepülés kulisszatitkai

Farkas Bertalan mintegy kétórás előadást tartott az Atrium Szálloda konferenciatermében. A meghívottat Bakk Vitális Kinga, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány elnöke köszöntötte, rajta kívül üdvözölve Balogh Zoltánt, a Vega Csillagászati Egyesület Hajdusági területi Klub titkárát is. „Szuper hírünk van – olvastuk a múlt héten Péter Sárkány Hannával a csíkszeredai Sapientia egyetem honlapján, rögtön megszületett bennünk a gondolat: ezt az óriási lehetőséget nem szabad kihagyjuk. Az utolsó Tudástár előadáson nem mertük bejelenteni ezt a mai rendkívüli eseményt, hisz akkor még a háttérben Péter Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate alapítvány programfelelőse, keményen dolgozott Balogh Zoltán úrral karöltve azért, hogy létrejöhessen ez a mai találkozó” – mondta az alapítvány elnöke, aki után Farkas Bertalan tartotta meg vetített képes előadását.

A dandártábornok először azt vázolta, hogy miként kezdődött meg az űr lépésről-lépésre való meghódítása, majd rátért arra, hogy a volt KGST-országok képviselői mellett miként kapott ő is helyet és szerepet a szovjet űrprogramban. Részletekbe menően ismertette a felkészülést, az űrutazás miatt kirobbant vitákat a feleségével, az űrben eltöltött időt és a visszatérésük pillanatát is, ami nem zajlott zökkenőmentesen. „Konyhanyelven” magyarázta el a főbb technikai tudnivalókat és azt is, hogy milyen kísérleteket végzett le a Szaljut–6 űrállomáson, ahová a Szojuz-36 űrhajó segítségével jutott el és a Szojuz-35-el tért vissza a Földre 1980. június 3-án.

Az előadás végén Bokor Tibor polgármester is köszöntötte a meghívottat, Kézdivásárhely Képes Albumát adva át ajándékként a vendégnek. Az előadás végén Farkas Bertalan dedikálta életrajzi regényét és a rendezvény szórólapjait is ellátta kézjegyével.