Bambi névre keresztelték a kézdivásárhelyi óvodát

Az idei tanévtől a két utolsó, számmal jelölt kézdivásárhelyi óvoda is kilépett a névtelenségből: a 2-es számú a Bóbita, míg a hármas számú a Bambi nevet viseli. Ez utóbbi névadást meg is ünnepelték.

Fotó: A szerző felvétele

A Bóbita a református papilak mellett található, jelenleg Waldorf-óvoda működik benne. A Bambi névre átkeresztelt oktatási intézményt korábban konfekciós vagy hármas számú napköziként ismerték, e két óvoda volt az utolsó Kézdivásárhelyen, amelynek nem volt neve.

A névadási ünnepségen – amelyen szülők, nagyszülők és meghívottak vettek részt – elhangzott: azért vette fel a Bambi nevet az óvoda, mert az olasz bambino szó rövidítéseként eleve kisgyereket jelent, ugyanakkor azt is jelezni kívánták a meseregényből merített névvel, hogy az óvoda olyan biztonságot kínál a gyerekek számára, mint az erdő a lakóinak.

A névadáson felszólalt az intézmény koordinátora, Páll Enikő óvónő, beszédet mondott a Manócska pénzügyi központ igazgatónője, Borcsa Mária, majd a felszólalók sorát Bokor Tibor polgármester zárta. Az elöljáró kifejtette: arra törekszenek, hogy minden kézdivásárhelyi intézmény jó állapotban legyen, ezért végeztek el egy hárommillió lej értékű energetikai korszerűsítésre is kiterjedő felújítást az épületen. A polgármester azt is hangsúlyozta: csak legyenek gyerekek az óvodákban.

Az eseményen a napközi óvodásai műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek; közreműködött a Molnár Józsiás iskola zenekara, amelynek tagjai jórészt az újonnan Bambi nevet viselő óvodából kerültek ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?