„A nőnek az a feladata, hogy gyermeket neveljen” –határozza meg a társadalom jelentős része a nők rendeltetését, mit sem törődve azzal, hogy bár sokan valóban boldogok az anya szerepben, és nem törekednek egyéb sikerekre, akadnak, akik többre vágynak: dolgozóként és közösségteremtőként is jelen akarnak lenni a gyermeknevelés mellett. Anyák napja apropóján Hankó Gabriellával beszélgettünk, aki négygyermekes édesanyaként működteti saját vállalkozását, miközben lelkészfeleségként férjét és közösségét is támogatja. Kíváncsiak voltunk, hogyan fonódhatnak össze egymás előnyére a különféle szerepek, illetve arról is elbeszélgettünk, hogy mivel jár napjainkban, ha egy nő elfordul a hagyományostól, és szabadon választ utakat magának.

Három különféle élethelyzetben teljesít nap mint nap, míg társadalmunk jelentős része máig úgy véli, elegendő, ha a nő csupán egy szerepet vállal, nem szükséges anyaként, dolgozóként és közösségteremtőként is jelen lennie. A hagyományos megközelítés ellenére egyre inkább érzékelhető egyfajta fellángolás, ami a nőket arra ösztökéli, hogy merjenek elrugaszkodni. Ön megtette: lelkészfeleségként, anyaként és vállalkozónőként mik a tapasztalatai?

Nem vagyok a klasszikus értelemben vett „papné”, úgy vélem, ez a szerepkör is – mint annyi más – átértékelés alatt áll. Ebben a szerepemben legfőbb feladatomnak a férjem támogatását látom, ezért igyekszem mellette állni a döntéseiben. Másik fontos teendőmnek az aktív jelenlétet tartom: amikor épp olyan alkalom van a gyülekezetben, ami megköveteli a jelenlétemet, az válik prioritássá.

A lelkész élete, napirendje más, mint a klasszikus „8 órában dolgozó” emberé, ez teljesen különböző ritmust ad az életünknek. Ezért, és természetesen a négy gyermek miatt is, számomra sem volt élhető a klasszikus 8 órás munkaprogram. Vállalkozásunk – bár az én nevem alatt fut – közös, családi. Amilyen aktív szerepem van nekem a gyülekezetben, ugyanolyan aktív szerepe van a férjemnek a vállalkozásban, amely 2016 óta él. Szükség szülte, mint nagyon sok női vállalkozást, viszont azóta ötödik gyermekünkként tekintünk rá. Személyre szabott dekorációk és ajándéktárgyak készítése a fő profilunk, de újabban faékszereket is készítek.

Ezek mellett négy gyermek büszke szülei vagyunk, két lányunk és két fiunk van. Tizennégy, tizenkettő, tíz és tíz évesek, ugyanis a kicsik ikrek.  Érdekes, sokszor nevetünk és viccelődünk azon, hogy hajszín szerint elkülöníthetők egymástól, és ezek alapján hasonlítanak is egymásra: a nagylányom és a kisebbik fiam – a barnák – felelősségteljesek, komolyabbak. A szőkék – a kicsi lányom és középső fiam – pedig bohémek, művészek. Igyekszünk keresztény elvek szerint nevelni őket, egymás tiszteletére, elfogadására.

Úgy gondolom, hogy az embereknek nem csupán joguk, hanem felelősségük is keresni és megtalálni azt az életformát, ami számukra – mindamellett, hogy élhető – elégtételt is ad. Mindenik szerepemet szeretem, mindenik más-más húrokat penget meg bennem, más területen ad megelégedést. Így számomra nem tűnik megerőltetőnek összeegyeztetni a három területet, ez természetes része az életünknek – vannak időszakok, amikor egyik igényel több figyelmet, máskor a másik.

Tudatosan akart kiszakadni a hagyományos női szerepekből, vagy észrevétlenül kapcsolódott össze három különféle, már önmagában is nagy feladat az életében? Hiszen lelkészfeleségnek lenni nagy kihívás. Vállalkozónőnek lenni szintén nem egyszerű. Négy gyermeket nevelni ugyancsak erőt feszítő. Ezek együttese pedig hatalmas dolog!

Semmiképp sem mondanám tudatosnak. Bár mindig csodáltam azokat az embereket, akik másként mertek tenni dolgokat, mint ahogy azt a közösségük diktálta vagy elvárta volna, én magamra szabálykövetőként tekintettem, és meggyőződésem volt, hogy majd lesz egy klasszikus 8 órás munkahelyem. Lelkészfeleségként ez működött is, amikor azonban érkeztek a gyermekek, az „ideális” munkaprogram nem volt már megfelelő.

Hosszú ideig nem is dolgoztam, csak a gyermeknevelés és a házimunka volt a feladatom, de egy idő után szükségét éreztem annak, hogy saját magamat ezeken a feladatokon kívül is hasznossá tegyem.

Lényegesnek tartom, hogy mindenki találja meg a számára elégtételt adó szerepet. Ha valakit az alkalmazotti lét biztonsága elégtétellel tölt el, ha számára az összeegyeztethető ó egyéb szerepekkel, akkor az a számára járható út. Amennyiben az ember lánya többre vagy másra vágyik, próbálja meg, lépjen ki a megszokottból – inkább abban látom a kulcsot, hogy merjünk próbálkozni, ne hallgattassuk el ezeket az indíttatásokat, érzéseket, mondván, hogy jól van ez így.

Sokan kikerekedett szemekkel bámulnak arra, aki gyermeknevelés mellett a karrierjével, személyes fejlődésével is foglalkozik. Ön is szembesült megbélyegzéssel?

Nem nevezném megbélyegzésnek, de természetesen akadtak csodálkozók, mi több, máig vannak, akik elképednek. Mivel mi falusi környezetben élünk, ez talán még szembetűnőbb. De elenyésző azok száma, akik negatívan vagy elítélően néznek ránk emiatt. A többség inkább elismeréssel és csodálattal tekint a családunkra.

Számomra egyébként a karrier eszköz. Nemcsak az anyagi javak beszerzését célozza, hanem önmagam kifejezésének eszköze is, de, ha nincs, akivel megosztanom, értelmetlen.

Tény, hogy nehezebb karriert építeni, ha előbb családot alapítunk, de úgy gondolom, és a tapasztalataim is azt igazolják, hogy sokkal motiváltabb az ember, ha tudja, hogy miért, és legfőképpen kiért teszi. A gyerekeink például nagyon szeretik a foglalkozásomat. Főleg a lányok, akik gyakran „segítenek" nekem festeni, és már tervezik, hogy ki fogja továbbvinni a vállalkozást. Hozzájuk hasonlóan a férjem is lelkes: közösen veszünk részt a család körüli teendőkben. Sokszor átvállal tőlem feladatokat amikor más elfoglaltságaim vannak. Mindig támogat és biztat, sőt, sokszor ő buzdít új dolgok kipróbálására. Néha jobban hisz bennem, mint én saját magamban.

Voltaképpen miként zajlik a családi életük? Mivel több síkon mozognak, sok szervezést igényelnek a mindennapok?

Egy nagycsaládban fontos, hogy a gyermekek minél előbb önállóak legyenek. Erre buzdítjuk mi is őket. Feladataik vannak, amiket rendszeresen el kell végezniük, és igyekszünk tudatosítani bennük, hogy ez egy olyan rendszer, ami akkor működik jól, ha mindenki kiveszi belőle a részét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs néhanapján káosz vagy felfordulás, de azt is megtanultuk, hogy néha vannak fontosabb dolgok, mint a rend.

Igyekszünk úgy szervezni az életünket, hogy mindenki megkapja a figyelmet és a számára fontos dolgokat, de arra is szeretnénk megtanítani őket, hogy tudjanak néha lemondani dolgokról egymásért.