Új református lelkész szolgál mostantól a Szilágy megyei Völcsökön

A Szilágycseh melletti kis falucskában vasárnap délután iktatták be hivatalába Ádám Zsolt református lelkipásztort. Beszédében az aznapra kijelölt igeszakasz alapján az apostolok elhívásáról és a gyülekezet egységéről beszélt.

Hangsúlyozta: ha a közösségben minden lélek becsülettel helytáll a saját szolgálatának elvégzésében, úgy tud összeilleszkedni a közösségi tevékenység, akár egy fogaskerék, így jöhet létre annak a közösségnek az egysége.

Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. (Apcsel 6:3). Fontos, hogy kiket választunk vezetőinkül, hogy kik azok, akikre rá tudjuk bízni a közösségeink jövőjét – jegyezte meg.

A prédikációt követően a gyülekezet elöljárói köszöntötték a lelkipásztort és annak családját. Ádám Zsolt 1991-ben született, szilágyperecseni lakos.

Az istentisztelet végeztével a templom előtti téren felszólaltak a politikai vezetők is, áldást kívánva a lelkész szolgálatára. Seres Dénes parlamenti képviselő hangsúlyozta mennyire fontos, hogy megbecsüljük és meg is őrizzük a közös értékeket, hiszen tartozunk azzal mind az elődeinknek, mind az utódainknak, hogy amit kaptunk, azt tovább is adjuk.

„Akkor tudunk erősek lenni, ha megteremtjük az ehhez szükséges eszközeinket. Ilyen eszköz például a polgármester, a helyi és a megyei tanács, illetve a parlamenti képviselet” – jelentette ki a politikus.

Ezt követően Szilágyi Róbert-István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke beszédében bőséges áldást kívánt a lelkész és családja munkájára és egész életére: „Adja Isten, hogy azok az értékek, amiket a tiszteletes úr képvisel átragyogjanak az egész közösségen és együtt, egységes erővel tudjon a völcsöki közösség szolgálni az emberek és az Isten felé egyaránt”.

Cheregi János, Szilágycseh jelenlegi polgármestere, aki 12 évig volt tagja a helyi tanácsnak, megköszönte a közösség iránta való bizalmát, majd így fogalmazott: „...vannak tehetséges fiataljaink, akinek át kell adni a stafétát, hogy befejezhessék mindazt a munkát, amit elkezdtünk”.

Ezután Bálint Ervin polgármesterjelöltnek adta át a szót, aki hangsúlyozta: ünnepnap a mai, hiszen Isten küldöttjét fogadhatjuk közösségünkbe. Kívánok neki elsősorban kitartást és áldást a munkájára.

Végezetül dr. Bara Zoltán helyi képviselő szólította fel az egybegyűlteket arra, hogy a szirénhangokat engedjék el, hogy semmi se törhesse meg azt az egységet, ami az eredményes munkának a záloga.

Az esemény végeztével a közösség kérdéseire illetve megjegyzéseire került sok.

Kapcsolódók

Kimaradt?