Az ősz beköszöntével elérkeztünk a gombaszezon csúcsához: a meleg nyár után jövő esős időszaknak köszönhetően ízletes gombák sokasága lepte el az erdőket és a mezőket, ám velük együtt természetesen megjelentek a mérgező fajok is. Az emberek előszeretettel indulnak el gombászni, ám van néhány alapszabály, amelyet fontos ismerni, hogy elkerülhessük a későbbi bajt. Ezekről kérdeztük Fekete Gyula gombászt.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek többsége nem igazán ismeri a gombafajtákat – tudtuk meg Fekete Gyulától. Elmondása szerint, bár elcsépeltnek tűnhet, még mindig a legfontosabb szabály, hogy soha ne szedjünk le olyan gombát, amelyet nem ismerünk, vagy bizonytalanok vagyunk a fajtáját illetően. „Az ismeretlen gomba mindig bolondgomba” – fogalmazott, így ebben a tevékenységben nincs helye kétségeknek: mindig biztosra kell menni, hiszen egyáltalán nem igaz, hogy a legrosszabb, ami történhet, az egy kis rosszullét.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gombamérgezés csupán egy gyomorrontás lehet, azonban ez nem igaz. A szakirodalom három különböző méregtípust különböztet meg, az egyik ilyen pedig a mi erdeinkben is szép számban előforduló gyilkos galóca mérge. A faj nem véletlenül kapta ezt a megnevezést: egy amatoxin nevű sejtmérget tartalmaz, amely beépül az emberi sejtekbe, a májba, vesébe, tüdőbe, és „szétbombázza” azokat. Ennek a típusú mérgezésnek a tünetei a gomba teljes megemésztése után jelentkeznek, legtöbbször 6, de akár 36 óra elteltével is, így az emberek sokszor össze sem kapcsolják a rosszullétet az elfogyasztott étellel.

A gyilkos galóca mérge halálos, körülbelül ötszázszor erősebb a ciánnál, egy gomba pedig több ember halálát is okozhatja. A csillapítatlan hányás, kihűlt bőr, beesett szemek és pánikrohamszerű halálfélelem esetében már aligha van mit tenni, így Fekete Gyula elmondása szerint senki el se induljon gombászni, amíg legalább ezt a fajt nem ismeri egészen pontosan.

A rajzfilmekből és gyerekkönyvekből is jól ismert, impozáns, piros-fehér légyölő galóca mérge egészen más, mint „gyilkos társáé”. A párducgalócával egyetemben egy muszkarin elnevezésű anyagot, egyfajta idegmérget tartalmaz, míg a harmadik csoportban a bélrendszerre ható mérget szerepelnek, amelyek ugyan nem halálosak, de komoly kellemetlenségeket okozhatnak, ha valaki elfogyasztja őket.

Fekete Gyula elmondása szerint van néhány tévhit a gombákkal és a gombaszedéssel kapcsolatban, amelyekkel ideje leszámolni. Ilyen például az a „babona”, hogy amelyik gomba a vágás vagy törés helyén elszíneződik, biztosan mérgező. Példának okáért ott van a vörös érdestinórú, amely a „sérülés” helyén megfeketedik, ettől függetlenül egy ízletes gombafaj. Az sem igaz továbbá, hogy a gomba állatokkal való megetetése jó teszt a mérgező fajok kiszűrésére, hiszen az állatok szervezete nem úgy reagál bizonyos mérgekre, mint az embereké. Arra sem jó alapozni, hogy hosszú főzéssel majd megsemmisülnek a méreganyagok, például a gyilkos galóca esetében ez határozottan téves, életveszélyes kijelentés. A víz, amelyben a gomba megfő, nem színezi el az ezüstkanalat, és egy mérgező faj közvetlen szomszédságában növő ízletes gombába nem kerülnek át a mérgek, ezekre a tévhitekre tehát nem szabad alapozni.

Egy gombásznak tudnia kell, hogy minden mérgező fajnak van egy ehető „párja”, amely nagyon hasonlít rá. Itt ismételten fontos kihangsúlyozni, hogy az ember tényleg menjen biztosra, ha gyűjtögetni indul, hiszen például a közkedvelt rókagomba igencsak hasonlít a világító tölcsérgombához, amely egy mérgező faj. Ugyanez mondható el a szegfűgombáról és mérgező társáról, a parlagi tölcsérgombáról, a májusi pereszkéről és a téglavörös susulykáról, vagy épp a tövisaljagombáról és a nagy döggombáról. Ami kifejezetten megtévesztő lehet még, az a már korábban is említett gyilkos galóca, amely burokban növekszik, ebben a szakaszában pedig igencsak hasonlít a pöfeteghez.

Fekete Gyula azt is kiemelte, hogy a fajok népi elnevezései nem mérvadók, nincs tájékoztató jellegük. Helyenként a rókagombát nevezik csirkegombának, máshol a szegfűgombára mondják ugyanezt.

A gombász alapkelléke egy jó zsebkés, amellyel a talaj fölött közvetlenül elvághatja gomba szárát, hogy a gyökér a földben maradhasson. Emellett lehetőség szerint kerüljük a műanyag zacskókat, hiszen a nagy nedvességtartalmú gombák könnyen belefülledhetnek, összetörhetnek, így a gombászok inkább a kosarakat javasolják. A fogyasztásuk is mindenképp frissen érdemes, a gombát már 2-3 nap után nem érdemes megenni, még akkor sem, ha hűtőszekrényben voltak tárolva. Gombamérgezést ugyan nem, de gyomorrontást nagyon is okozhat, ezért a legjobb, ha szedés után a lehető legrövidebb időn belül elkészítünk egy egyszerre elfogyasztható adagot, a maradékot pedig megpucolva, nyersen a fagyasztóba tesszük későbbi felhasználásra.

Sütve, főzve, fűszerként… a gombákból ezer féle ízletes étel készíthető, ennek pedig csak a fantázia szabhat határt. A gombaszedés kikapcsolódásnak is kiváló, ha pedig az ember betartja az imént felsorolt néhány szabályt, nincs mitől tartania.