Így zajlanak majd a választások június 9-én

A június 9-ei választásokon a szavazás reggel 7 órakor kezdődik és este 10 órakor ér véget – közölte kedden Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság elnöke, megjegyezve, hogy a folyamatot kivételesen 23.59 óráig meghosszabbíthatják a szavazókörzetek elnökei, ha azt tapasztalják, még mindig vannak választók a sorban, akik nem tudták leadni szavazataikat.

Az AEP vezetője kedden sajtótájékoztatón ismertette a választások szavazási rendjét. Elmondta, hogy a helyhatósági választásokon a román állampolgárok csak abban a szavazókörben szavazhatnak, ahová lakóhelyük szerint tartoznak, vagy ahol a tartózkodási helyük van, ha ezt legalább 60 nappal a választás időpontja előtt megállapították.

A választópolgároknak a szavazóhelyiségben kötelező bemutatniuk személyazonossági okmányukat, és a szavazóhelyiség elnökétől öt szavazólapot kapnak a román állampolgárok: az európai parlamenti választásra, továbbá a megyei tanács elnökének, a megyei tanácsnak, a település polgármesterének és a helyi önkormányzat tanácsának megválasztására. Bukarestben az EP-választási szavazólap mellé a főpolgármester, a főpolgármesteri hivatal tanácsának, a kerületi polgármester és a kerületi tanács megválasztására kapnak szavazólapot a választók.

Az AEP elnöke szerint az a szavazólap lesz érvényes, amelyen a kereten belül jól látható módon szerepel a pecsét. A szavazófülkékbe most első alkalommal tesznek be tintatartót, hogy valamennyi szavazólapon jól látható legyen a pecsét.

A szavazás után, amikor a választópolgár kilép a fülkéből, össze kell hajtania a szavazólapokat a szavazóhelyiség pecsétjével a külsején, és mind az öt szavazólapot a megfelelő urnába kell helyeznie. A választópolgárnak ezután le kell adnia a bélyegzőt, és elhagyhatja a szavazóhelyiséget.

Toni Greblă hozzátette, hogy minden szavazóhelyiségben lesz egy speciális szavazóurna (úgynevezett „mozgóurna”), amelyet azok a polgárok használhatnak, akik nem tudnak eljutni a szavazóhelyiségbe, vagy akiknek nagyobb nehézséget okoz a szavazóhelyiségbe való eljutás. Nekik jó előre be kell majd nyújtaniuk egy dokumentumcsomagot a helyi választókerületi irodába, amely igazolja, hogy nem tudnak elutazni a szavazóhelyiségbe – figyelmeztetett az AEP vezetője. Szerinte ezeket a dokumentumokat akár a választás vasárnapján is be lehet nyújtani, de „ésszerű időpontig”, ajánlottan 14 óráig.

„A szavazás reggel 7 órakor kezdődik és 22 órakor ér véget. Azonban abban a kivételes esetben, ha a szavazóhelyiség elnöke azt tapasztalja, hogy vannak olyan polgárok, akik nem tudtak szavazni, de a szavazóhelyiségben vagy annak közvetlen közelében vannak és sorban állnak, dönthet úgy, hogy meghosszabbítja a szavazást 23.59-ig, amikor az elektronikus választói regisztrációs rendszer automatikusan lezárul. Ez a helyi idő szerint történik meg, tehát attól függően változik és fog változni, hogy a románok mely országban gyakorolják szavazati jogukat” – magyarázta Toni Greblă.

Az AEP vezetője azt is közölte: a szavazás befejezése után a szavazóhelyiség összes tagjának jelenlétében bontják fel az urnákat. A szavazóhelyiségen belül külföldi és nemzetközi megfigyelők, a média akkreditált képviselői és a jelöltek, amennyiben az adott választókerületben a választási versenyben regisztráltak, szintén jelen lehetnek, és segíthetik a szavazatok megszámlálását – mondta az AEP elnöke.

Az urnákat egyesével nyitják ki, miután a szavazóhelyiségben aktiválták a videokameraként is funkcionáló táblagépet, amelyet úgy helyeznek el, hogy a szavazatszámlálás teljes műveletét és a szavazás eredményének jegyzőkönyvben történő rögzítését figyelemmel kísérhessék.

A speciális szavazóurnát, a mozgóurnát utoljára nyitják ki – tette hozzá az AEP vezetője.

Minden egyes jegyzőkönyvet lefényképeznek, beteszik az AEP alkalmazásába, és „szinte azonnal” megjelennek a hatóság honlapján – közölte Toni Greblă. „Ettől kezdve sem a fényképet, sem a jegyzőkönyvet (...) nem lehet módosítani” – tette hozzá az AEP elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?