Bemutatkozott az MPE Kézdivásárhelyen, a román pártok is színt vallottak

Bemutatta a választásokon induló csapatát Kézdivásárhelyen a Magyar Polgári Erő (MPE), a fiatal politikai párt nyolctagú listával, saját polgármesterjelölttel méretkezik meg a június 9-ei helyhatósági választásokon. Ugyanakkor bizonyossá vált, amit eddig is tudni lehetett: a román pártok hivatalosan is besoroltak a független polgármesterjelölt mögé, aki az Erdélyi Magyar Szövetség támogatását is élvezi.

A tavaly megalakult MPE nyolc jelöltje a párt ügyvezető elnökének, Kulcsár-Terza József elnöknek a jelenlétében mutatkozott be, a sajtó számára szervezett eseményen a politikai tömörülés vezetője ecsetelte megalakulásuk körülményeit.

„Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kovásznán már bemutatkoztunk, ez az utolsó állomás a városok között. A Magyar Polgári Erő tavaly jött létre és egy gondolatunk van: a magyar nemzeti ügyet képviseljük. A közösséget, a magyarságot, a székelységet képviseljük, semmi más gondolatunk nincs” – mondotta a pártelnök, azt is hozzáfűzve, hogy a szeptember helyett a június 9-ére időzített helyhatósági választások miatt gondban voltak, „szorította őket az idő”, de ahol lehetett, jelölteket állítottak. Kulcsár-Terza József kifejtette: Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben ettől óvakodtak, nem akarták azt, hogy a szavaztok megosztásával, versenyhelyzet teremtésével esetleg román polgármester kerüljön a települések élére, vagy növeljék a román tanácsosok számát. Ami az európai parlamenti választásokat illeti, az álláspontjuk egyértelmű: Brüsszelben ott kell lenniük az erdélyi magyarság képviselőinek, így összefogtak az RMDSZ-szel.

A szerző felvétele

Kézdivásárhelyt illetően az motiválta őket, hogy úgy látták, nincs konstruktív ellenzék, ők pedig azt szeretnék, hogy az RMDSZ-ben vagy más pártokban csalódottak is elmenjenek szavazni. „Mi nem valaki ellen, mi valamiért jöttünk létre, mi dolgozni akarunk. Szükség van az egészséges vitákra, szükség van a másságra, és azt is el kell mondani, hogy nem mindenki szereti az RMDSZ-t. Mi szeretnénk megszólítani azt a réteget, amely inkább nem ment el szavazni. Az nem lehetséges, hogy csak otthon ülünk és bírálunk. Azt szeretnénk, hogy mozduljon meg a kézdivásárhelyi lakos és válasszon. Azt persze nem tudom díjazni egyáltalán, hogy vannak egyesek és román pártokra buzdítanak, hogy oda szavazzunk. Ez kizárt. A román párt az nem fog magyar érdeket képviselni soha. Ezért van szükség ránk” – mondotta. Kulcsár-Terza József, aki arra célzott, hogy az Erdélyi Magyar Szüvetség (EMSZ) visszahívta a saját polgármesterjelöltjét, Szőts Emilt, és helyette besorolt a független Imre Csaba mögé, akit a román pártok is támogatnak.

A pártelnök felvezetőjét követően a jelöltek is bemutatkoztak, Lukács László közölte, hogy hamarosan elérhetővé válik a választási programjuk, de addig is azt üzente a választóknak, hogy ötleteikkel akár őt, akár a tanácsosjelölteket keressék meg.

 

Románok támogatását (is) élvező független

A székelyföldi települések közül vélhetően egyedül Kézdivásárhelyen alakult ki olyan furcsa helyzet, ami nem illik a klasszikus politikai forgatókönyvekbe, ugyanis Imre Csaba személyében van egy független polgármesterjelölt, akiről már hetek óta tudni, hogy a PSD–PNL pártszövetség, a Kézdivásárhelyi Fejlesztési Szövetség névre keresztelt koalíció grundolja a háttérből.

Ezt a gyanút többminden is megerősítette, elsősorban az, hogy Imre Csaba és a román listavezető Constantin Pătru korábban – a magyarul eléggé furcsán csengő nevet viselő civil szervezet – a Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezete elnökeként, illetve titkáraként tevékenykedtek, de miután kiderültek politikai szándékaik, lemondtak a tisztségükről. Afölött sem lehetett elsiklani, hogy a román pártlistán a független polgármesterjelölt testvére, Imre József a második helyen található. A napokban egyértelművé vált, hogy a független jelölt az EMSZ és a románok támogatását egyaránt élvezi, hiszen választási szórólapjaikat egybetűrve dobták a postaládákba.

Emellett a Facebookra felkerült egy félperces videó is, ami hivatalosította ezt: Imre Csaba a román tanácsosjelöltek társaságában látható, elmondva, hogy a kormánykoalíciótól érkező pénzek segítségével fejleszthetik majd Kézdivásárhelyt. A helyzetet némiképp bonyolíthatja az, hogy Constantin Pătru egy korábbi sajtótájékoztatón jelezte, polgármesteri széket ugyan nem, de az alpolgármesterit szívesen fogadják, ő saját magát nevesítette erre a tisztségre. Imre Csaba viszont az EMSZ-szel nyélbe ütött egyezség részeként alpolgármesteri tisztséget ígért a támogatásért az Erdélyi Magyar Szövetségnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?