Felújítás alatt áll a szilágylompérti kazettás mennyezetű református templom belső tere. A munkálatokat január elején kezdték el a padok szétszedésével, kihordásával, jelenleg a fal helyreállításán dolgoznak a munkások.

„Azon dolgozunk, hogy jobb legyen, mint volt, ez a kritérium” – mesélte ottlétünkkor Bogya Árpád helyi lelkész. Tőle tudtuk meg, hogy a templom megérett a felújításra, a fal sok helyen repedezett, alsó része másfél méteres magasságig nedves, salétromos volt, ezt leverték, fent a festékig lekaparták, újrahálózták, vakolták, az elkövetkezendőkben a padok között kicserélik a padlózatot, középre járólapot, natúrkövet helyeznek. A munkálatok után a régi padokat visszahelyezik, mert egyelőre a pályázati pénzből nem telik bútorzatcserére. Reményeik szerint nyár elejére, közepére elkészülnek.

Izgalmas felfedezések

A felújítás során a munkások egy vakablakra találtak, ami főleg a katolikus templomokra jellemző, és amelyet meg szándékoznak tartani. Ennek léte több kérdést vet fel, legfőképp azt, hogy „mit keres” egy vakablak a református templomban.

„Úgy tudtuk, hogy református templomnak épült eredetileg, viszont a vakablak arra utalhat, hogy itt valamikor mégis katolikus templom lehetett. A reformáció 1730–1737-re ért ide Selymesilosván keresztül, onnan járt ki a lelkész, így alakult meg az önálló gyülekezet tíz év múlva, 1747-re, amikor már helyi lelkész szolgált. A feljegyzések szerint akkor kezdtek templomot építeni, de valószínű, hogy már lehetett itt egy régi katolikus templom, amit átalakítottak református templommá. A vakablak, amit találtunk, be volt falazva, téglával rakták be, előbb azt hittük, hogy ablak vagy ajtó volt” – mondta a lelkész.

A templom másik érdekessége, hogy az ablak sarkától az ajtóig tartó falrész sokkal régebbinek tűnik, mint a templom többi fala. Ennek vakolata földből, sárból és kőből készült, a többi résznél viszont mészből kevert vakolatot használtak. Ez azt jelentheti, hogy a kis falrész valószínűleg még az eredeti templomhoz tartozott, annyi maradt meg belőle, idővel pedig hozzáépítettek. 1774 körül, a tatár-, törökdúlás idején a templom leégett, újat építettek helyette. A falubeliek gyűjtöttek, földeket, jószágokat adtak el, hogy megépülhessen Isten háza.

Nemcsak a fal, az alapzat is rejtélyes. A felszedett fapadlózat alatt téglákkal kirakott alapzatot találtak. Valószínűleg az lehetett az eredeti templom járólapja, erre fektették rá a fapadlózatot. A templomot utoljára 1956-ban festették, ekkor hoztak új bútorzatot, erről feljegyzés is van a karzat alatt.

A fal és a kazettás mennyezet között volt egy szegőléc, amelyet eltávolítottak, alatta magyar ízes írással a következő feljegyzésre bukkantak: Anno 1778 dik ban keszult ezen mennyezet en is Lukats Ferentz akkor lettem deák a Zilahon ugyan en magam festettem á veresparkanyoknak á szelett sargan Lukats Marton iffju legeny batyammal. Nemcsak a mennyezeten lévő szegélyen, a padlózat alatt is érdekességre bukkantak: ott egy 1965-ben kiadott Fáklya újságot találtak. A lelkész elmondta, a felújítást követően ők időkapszulát szándékoznak elhelyezni.

A templomra jellemző kék színt meghagyják, mert eredetileg is ez volt a színe, bár lehet, egykoron árnyalatban eltért a mostanitól.

A szilágylompérti gyülekezet

Jelenleg a gyülekezet 560 lelket számlál, a magyarság a faluban eléri a 600 főt. A lelkész elmesélte, a legnagyobb létszám a második világháború után volt, akkor a településen 1020-an laktak összesen, azóta csak apad a létszám. „Ha jól emlékszem az 1966-os adat szerint 770 református, és közel 400 román ajkú lakos volt a településen, most közel 600 magyar ajkú lakó van, a románság száma viszont 80-100 körülire csökkent” – ismertette a krasznai származású lelkész, aki hetedik éve szolgál a gyülekezetben. Előtte Máramarosban, Apahegyen szolgált, majd Nagybányán volt segédlelkész. Arra törekszik, hogy minél jobban megismerje a gyülekezetet, építse, felmérje, mire van igényük, és amit lehet, megvalósítson.

Mint megtudtuk, jól működik a gyülekezet keretében megszervezett Családnap: évente szabadtéri istentiszteletet tartanak Sólyomkőváron, ahol játékos vetélkedőket is szerveznek, hogy jobban összerázzák a közösséget. Ezután egyhetes tábor következik a gyermekeknek. Jó munkatársi viszony alakult ki a szervezőcsapatban, a pedagógusok, presbiterek szívesen besegítenek.

„Célom, hogy a gyülekezetben mindenki megtalálja a helyét, szerepét, feladatát. A templomfelújításból a gyülekezet is kiveszi a részét, pénzbeli adománnyal, közmunkával segítenek, mert úgy érzik, ez az övék, maguknak csinálják. Álmom a gyülekezet élő közösségé formálása, egy olyan gyülekezetté, amelyben minden ember otthonra talál, mert van, akivel beszélgessen, van, aki meghallgassa. Oda kell figyelni egymásra, hogy számíthasson egyik ember a másikra. Az egyház menedék kell legyen, megtartó erő. Elől kell járni a szeretetben, megbocsátásban, ezeket kell tanítani, tudatosítani. Célom, hogy az ige, az Isten üzenete ne csak elhangozzon, hanem beépüljön a szívekbe” – hangsúlyozta Bogya Árpád.