Magyar Péter a mi udvarunkban

Nyolc hónap van még hátra a magyarországi parlamenti választásokig, de a kampány már dübörög. A harci zajt mi is halljuk, itt, Erdélyben. A nagyobb gond az, hogy ezúttal csatatérré válunk. Csupán két mandátum sorsát dönthetik el a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyiek, de a főszereplők úgy érzik, most ezen is sok múlhat. 

Fotó: Magyar Péter Facebook oldala

Orbán Viktort, az általa vezetett kormányt, a Fideszt jól ismerjük. Elvitatkozgathatunk idehaza egy sör mellett Magyarország helyzetén, az ottani politikai irányvonalon, a gazdasági állapotokon, de van egy kérdés, amiről a legelvetemültebb helyi Orbán-gyűlölők körén kívül nincs vita: soha annyi támogatás nem érkezett Magyarországról Erdélybe, mint az utóbbi tizenöt évben. Állampolgárság, magyar egyetem, óvodák, iskolák, templomok, diákok anyagi segítése, fejlesztések, történelmi városközpontok épületeinek megmentése, s még sorolhatnánk. Ezek nemzetstratégiai fontosságába és hatékonyságába belekötni komolytalan vállalkozás.

Magyarországon kampánycéllal lehet arról szónokolni, hogy miért megy ennyi közpénz Erdélybe, de mi, itt – a köszönet mellett – csak annyit mondhatunk: jöjjön még több! A támogatások nagyobb átláthatósága? Ám legyen, de a lényeget illetően nekünk, erdélyieknek, azaz a célközönségnek pont huszadrangú kérdés addig, amíg jól érzékelhető a közösség számára hasznos végeredmény. 

Van egy évek óta bizalmi alapon működő kapcsolat a magyar kormányzat és az RMDSZ között. A legutóbbi romániai elnökválasztási kampányában ezt az együttműködést tette próbára Orbán Viktor Tihanyban elhangzott néhány mondata, amelyek George Simionnak kedveztek, s élesen szembementek az RMDSZ-kampánnyal, de az erdélyi magyarok túlnyomó többségének véleményével is. Egy hiba, amely hagyott némi nyomot, de – érthető módon – nem tudta megrengetni a magyar miniszterelnök hosszú évek atatt felépített nemzetpoitikájába vetett erdélyi bizamat. Sőt muníciót adott az RMDSZ-nek azokkal a vádakkal szemben, miszerint a szövetséget Budapestről irányítják. 

Mi van a másik oldalon? Magyar Péter európai parlamenti képviselő, az országgyűlési képviselettel nem rendelkező Tisza Párt Magyarországon kétségtelenül népszerű elnöke, aki egyes közvélemény-kutatások adatain felbuzdulva árnyék-miniszterelnökként kommunikál. Magabiztossága, rajongótáborának elvakultsága a Călin Georgescu-jelenségre emlékeztet. Megváltóként, az aktuális rendszer majdani lebontójaként emlegetik hívei. Akárcsak Georgescut mifelénk. 

Másodszor látogatott hozzánk. A mi udvarunkba, házunkba. Nyilván kampányszándékkal, de ebben semmi rossz nincs, ez a politikai élet velejárója. Mindkét alkalommal – finoman fogalmazva – hibázott. Először Nagyváradon, amikor vélhetően a vegyes fogadtatásból adódó sértettség miatt a Fidesz kottájából játszó  kémpártnak nevezte az RMDSZ-t, amely csak azért van az Európai Néppártban, hogy onnan a magyar kormányzó pártnak szállítsa az információkat. 

Most hétvégén néhány, évek óta nyíltan Orbán-ellenes erdélyi figura közreműködésével látogatott Marosvásárhelyre, Parajdra és Nagyadorjánba Magyar Péter. Ezúttal már barátságosabban nyilatkozott  az RMDSZ-ről, de megint egy botrány miatt marad emlékezetessé a vizit. A Magyar Péter főszereplésével zajló, látványos érdektelenség övezte nagyadorjáni rendezvényre csak a szervezők által barátinak minősített sajtót engedték be. A Maszolt is kitiltották, aztán félreértéssel igyekezték magyarázni a magyarázhatatlant. A mi udvarunkban, házunkban, Erdélyben igyekezett, amolyan AUR-os tempóval értelmezni a sajtószabadságot Magyar Péter köre. 

Két látogatás, két tiszteletlen lépés, ha úgy tetszik, politikai hiba. Erdély ingoványos terep Magyar Péter számára.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kimaradt?