Szilágyság: iskolákat szerel fel és épületeket újít meg a megyei tanács

Szilágy Megye Tanácsa felújítja és levéltárrá alakítja a megye tulajdonában lévő romos zilahi épületet, a 34P elnevezésű hőközpontot. A 385 négyzetméteres ingatlanban öt raktárhelyiségnek, egy laboratóriumnak, kutatásra alkalmas teremnek és más helyiségeknek adnak helyet.

Szilágyi Róbert-István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke a Maszolnak elmondta, még tart a saját költségvetésből tavaly elkezdett beruházás, de a munkálatok 70 százaléka megvalósult. Remélik, hogy őszire befejezik a hátralévő teendőket, és még idén használatba vehetik a levéltárat.

A szerző felvételei

A zsibói Béldy-kastély, mely 2009-től tartozik a Szilágy Megyei Tanács tulajdonába, tavaly felkerült a „Kastélyok útja” turisztikai útvonal listájára. Októberben aláírták az épület felújítását célzó pályázat finanszírozási szerződését is. A pályázat összértéke közel 35 millió lej, a finanszírozási szerződésé pedig csaknem 22 millió lej. Ez magában foglalja az 1903-ban épült kastély külső-belső helyreállítását az alapzattól a tetőszerkezetig, a környező park felújítását, valamint a 21. századnak megfelelő modern technológiák beépítését, melyek lehetővé teszik a különböző események megrendezését az impozáns kastélyban.

Az épület kapcsán az alelnök ismertette: a növekvő árak miatt aktualizálni kell a költségelőirányzatot, a műszaki és gazdasági mutatókat, ezt követően kiírják a versenytárgyalást.

Középületek energiahatékonyságának növelésén dolgoznak

A megyei tanács négy ingatlan – a Szilágy Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság (DGASPC), a Meszes, a megyeháza, és a volt ASIROM épülete – energiahatékonyságának növelését tervezi, ezért a szükséges előtanulmányon dolgoznak, hogy a pályázatot benyújthassák az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR). „Ezeket elindítottuk, és reméljük, hogy minél hamarabb elkészülnek. Amint a pályázati kiírások megtörténnek, letesszük őket. Az említett központi épületeket teljes egészében felújítanánk, más arculatot kapnának, és többnyire kulturális tevékenységeknek adnának helyet” – mondta az alelnök.

A Fenyves negyed Avram Iancu utcájában működött a Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökség (AJPIS). Az ingatlan jelenleg felújítás alatt áll, már csak a fűtésrendszer kiépítése maradt, ezt követően oda költöztetik a Szilágy megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóságot (DGASPC), hogy elkezdhessék székhelyének a felújítását.

Példaként szolgál a debreni integrált hulladéktároló

A Szilágyságban a begyűlt szemét több mint 55 százalékát újrahasznosítják, ezzel országos szinten az elsők között van a megye. Ez az arány sokkal nagyobb lehetne, amennyiben a háztartások szintjén megfelelően történne a száraz, illetve nedves frakciók gyűjtése.

„A rendszert bővíteni szeretnénk, az ehhez szükséges dokumentációt már készítik a szakemberek. A pályázati kiírások még nem jelentek meg, de látnunk kell, hogy uniós forrásból melyek lehetnek az elszámolható költségek. Ha a rendszert bővíteni, újítani tudjuk, még hatékonyabbá válhatunk, és a szeméthasznosítás terén továbbra is példaként szolgálhatunk más megyék számára” – mondta az alelnök.

Taneszközökkel látnak el iskolákat

Szilágyi Róbert-István alelnök ismertette, egy partneri szerződés révén tanszerekkel, iskolai berendezésekkel és digitális eszközökkel, sporteszközökkel szerelnek fel több tanügyi intézményt. Szilágy Megye Tanácsa, partnerségben kilenc helyi önkormányzattal, pályázatot nyújtott be az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR), amely pozitív elbírálásban részesült.

A pályázat a megyei tanács alárendeltségében működő három intézmény és további kilenc – köztük a debreni és a szilágybagosi – községi iskola felszerelését foglalja magába, közel kilencmillió lej értékben. Ezáltal 119 osztálytermet és tíz informatika labort látnak el digitális eszközökkel, 106 osztálytermet, hat laboratóriumot és 13 irodát új berendezéssel, valamint hat tornatermet sporteszközökkel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?