Ritkaságra bukkantak a régészek a gyulafehérvári temetőben

Gyulafehérvár leggazdagabb sírhelyét tárták fel ott, ahol márciusban egy markológép széttört egy 1700 éves, római kori szarkofágot.

A baleset nyomán indított régészeti feltárás eredményeiről kedden számolt be a helyi múzeum archeológusa, George Bounegru, aki elmondta: nyolc arany ékszert és egy ritkaságnak számító, kis, egyedi bronz edényt is felfedeztek a római kori asszony sírhelyén. Ugyanott találtak rá az elhunyt sminkdobozára is.

Római kori kaszát is találtak a feltárások során | Fotó: Libertatea.ro

Ezeken túlmenően több római kori cserépedényt, és egy kaszát is találtak – írta az Alba24.ro. A múzeum archeológusa arról is beszámolt, hogy prehisztorikus, bronzkori és több római kori létesítmények maradványait is megtalálták.

Gyulafehérvár, mint ismeretes, a római kórban is lakott volt. Ott állt Apulum, az ókori Dacia tartomány egyik jelentős városa. A gyulafehérvári temető, mint ismeretes, bővítés alatt áll, de a munkálatok elkezdése előtt nem végeztek régészeti feltárásokat. Azokat a szarkofággal történt balesetet követően rendelte el és finanszírozta a polgármesteri hivatal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?