Elkezdődött a történelmi – és 3D íjászat Európa-bajnokság Gyulafehérváron

Több párhuzamos rendezvény is Fehér megye központjába csalogatja a látogatókat

Augusztus 4. és 13. között Gyulafehérvár a hagyományos, történelmi íjászat fellegvárává válik, hiszen itt kerül megrendezésre, első ízben Romániában, egy ilyen tematikájú rangos verseny. A hivatalos megnyitóra pénteken 18 órakor került sor, az első versenyszámok szombaton reggel kezdődtek. A verseny a vár sáncaiban és a Mamut hegyen zajlik. Huszonnégy ország közel ötszáz íjásza nyújt elképesztő látványt érdekesebbnél-érdekesebb öltözékével és az íjjal való precíz bánásmódjával, a legtávolabbi résztvevők az Amerikai Egyesült Államokból és Hong Kong-ból érkeztek.

Fotó:  CSM Unirea Alba Iulia - Sagitari/Facebook

Aki Gyulafehérvárra látogat ezen a hétvégén, három másik közkedvelt eseménynek is részese lehet. Augusztus 4. és 6. között nyolcadik alkalommal szervezik meg a várban a középkori fesztivált, a kezdő felvonulásra péntek este került sor. Szombaton és vasárnap különböző műhelyekbe lehet betekinteni (üvegfestés, bábkészítés, fegyverforgatás, középkori táncok), különféle harci bemutatókra kerül sor, de lesznek román nyelvű, a fesztivál témájához illeszkedő színházi előadások és régizene-koncertek is. A háromnapos program a vasárnap esti tűzshow-val ér majd véget.

Fotó:  CSM Unirea Alba Iulia - Sagitari/Facebook

Párhuzamosan, elkezdődött a Truck Tuning Art 2023 nevű kamionfesztivál is, amelynek egyik leglátványosabb része volt a pénteken esti fényjáték és koncert. Szombaton több órás program keretében lehet megcsodálni, mire képesek a hatalmas járművek, közben a közönség szavazhat a kedvencre, a főnyeremény 150 liter üzemanyag lesz. Szombaton 19 órától, majd vasárnap 14 órától Radu Valahu különszámai, az „Országutak titánja” című erődemonstrációi ígérkeznek érdekesnek, majd esti koncertek várják az érdeklődőket. Vasárnap délelőtt kerül sor a hivatalos zsűrizésre és az eredményhirdetésre, a nyertes kamionosnak Gyulafehérvár polgármestere, Gabriel Codru Pleșa nyújtja majd át az oklevelet.

Szombat délelőtt egy negyedik családbarát program is zajlik Gyulafehérvár közelében, a Rowmania nevű, 11 személyes kajak evezőverseny. Míg a csapatok a Maroson mérik össze tudásukat, a kicsik számára kajakkészítő kézműves foglalkozásokat ígérnek a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?