Predoiu: a bírák és ügyészek speciális nyugdíja a státusuk része

A bírák és ügyészek speciális nyugdíja a státusuk része – jelentette ki szerdán Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy minden olyan megoldást támogatni fog, amelyik megóvja a függetlenségét ennek a szakmai kategóriának.

A kormányülés utáni sajtótájékoztatóján a tárcavezető újságírói kérdésre elmondta: az igazságügyi törvények szerdán jóváhagyott módosításai nem érintik a bírák és az ügyészek fizetését és nyugdíját, ezeknek a szabályozása ugyanis a munkaügyi minisztériumra tartozik.

Kép forrása: Facebook

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az igazságügyi minisztérium kész besegíteni az igazságügyben dolgozók fizetéséről és nyugdíjáról szóló új törvény kidolgozásában, de erről a kérdésről szerinte konzultálni kell az Igazságszolgáltatás Legfelsőbb Tanácsával (CSM) is. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi egyezményeknek megfelelően a bírák és ügyészek nyugdíja a státusuk egyik, a függetlenségüket jelképező eleme. „Tehát velük is konzultálni kell erről, de meggyőződésem, hogy a munkaügyi minisztérium nyitott erre” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, miszerint egyetért-e az igazságszolgáltatásban dolgozók speciális nyugdíjának a „racionalizálásával”, ahogyan az országos helyreállítási terv is előírja, Cătălin Predoiu közölte: minden olyan megoldást támogatni fog, amelyik megóvja a bírák és ügyészek függetlenségét.

Kapcsolódók

Kimaradt?