A kézdivásárhelyi régi református temetőben gyűltek össze diákok, tanárok és városi vezetők október 23-án egy órakor, hogy közösen emlékezzenek meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről. Az ünnepi eseményt a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium és a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola szervezte, méltó módon kapcsolódva a nemzeti emlékezet napjához. Az alkalmat énekek, versek és mély üzenetű beszédek tették emelkedetté, amelyek a szabadság, a hit és az emberi méltóság örök értékeiről szóltak.

A megemlékezés középpontjában György Demeter Szabolcs, a kollégium iskolalelkésze állt, aki gondolatébresztő igehirdetésében a szabadság valódi jelentéséről beszélt. A lelkipásztor egy hétköznapi példából kiindulva a korlátok és a törvények szerepét értelmezte újra: „sokan úgy gondolják, hogy a korlátok csupán akadályozzák az embert, pedig sokszor éppen ők segítenek eligazodni, megóvni önmagunkat és másokat.” Hangsúlyozta, hogy a szabadság nem a korlátok hiányát jelenti, hanem azt, amikor az ember képes felelősséggel és szeretetben élni a lehetőségeivel.

Beszédében párhuzamot vont az isteni törvények és az emberi szabadság között, emlékeztetve arra, hogy Jézus is leegyszerűsítette az ószövetségi parancsokat két alapvető igazságra: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A lelkipásztor szerint ez a két törvény az, amelyről az 1956-os forradalmárok is életükkel tettek tanúságot: szerették hazájukat, szerették embertársaikat, és készek voltak áldozatot hozni a közösség szabadságáért.

„Nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja a barátaiért” – idézte Jézus szavait, majd hozzáfűzte: „Október 23-a erről a szeretetről és bátorságról szól. Arról, hogy voltak, akik nem tűrték tovább a félelmet, az elnyomást, a szolgaságot.”

A megemlékezés másik meghatározó pillanata Opra Hunor, a XII. A osztályos diák szónoki beszéde volt, amelyben filozófiai és történelmi mélységgel fogalmazta meg a közösségi emlékezés lényegét. „Az ünnepen a hétköznapok értelme lepleződik le” – kezdte, Hamvas Béla gondolataira utalva. – „Ez az ünnep nem az egyéné, hanem a közösségé. Azé a pillanaté, amikor az ember túllép önmagán, és a másikért él.”

A fiatal szónok beszédében felelevenítette az 1956-os forradalom előzményeit, a Rákosi-diktatúra éveit, majd Nagy Imre reformtörekvéseit, amelyek reményt hoztak a magyar társadalomba. Részletesen szólt a forradalom kibontakozásáról, a fiatalok szerepéről, akik egy szabad és igazságos Magyarországért emeltek szót. „Tizenkét nap – csupán ennyi volt a magyar csoda időtartama, mégis elég volt ahhoz, hogy örökre beírja magát a nemzet történetébe” – mondta.

Beszédében Opra Hunor a forradalom erkölcsi tisztaságát emelte ki: „1956 tiszta forradalom volt, mert nem a gyűlölet, hanem a méltóság és az igazság iránti vágy vezérelte. A magyar nép nem rombolni akart, hanem visszaadni önbecsülését és emberi jogait.” Beszédében az 56-os események erdélyi vonatkozásait is felidézte – azokat az ifjakat, akik a határon túl is a magyar szabadság eszméjét szolgálták, sokszor életük árán.

A történelmi visszatekintés végén a fiatal szónok Albert Camus gondolatával zárta: „A leigázott, bilincsbevert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nép a világon az elmúlt húsz évben.” Ez a mondat ma is időszerű – tette hozzá –, mert emlékeztet arra, hogy a szabadság nem adottság, hanem nap mint nap megőrzendő érték.

Az ünnepség záró részében Mikola Norbert és László Kamilla, a kollégium kilencedikes diákjai meghitt énekkel tisztelegtek a hősök emléke előtt. Ezt követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit az 1956-os kopjafa tövében. A diákok mellett koszorúzott a Történelmi Vitézi Rend, Fejér László Ödön szenátor, Szilveszter Szabolcs alpolgármester, valamint Dávid Sándor tanácsos, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke.

Az esemény Kerekes Beáta szavalatával és a Himnusz közös eléneklésével ért véget. A temető csendjében lezajlott ünnep a város lakói számára nemcsak múltidézés volt, hanem közösségi megerősödés is – emlékeztető arra, hogy a szabadság és a hit csak akkor marad élő, ha van, aki továbbvigye.