Széchenyire emlékeztek Kőszegremetén 

A Szatmár megyei Avasújvároshoz tartozó Kőszegremetén áll a Széchenyi obeliszk, amelyet szombaton a Széchenyi Emléknap részeként meg is koszorúztak.

Nagy hagyománya van Szatmár megyében, Kőszegremetén a Széchenyi-megemlékezésnek: az emlékoszlopon található felirat szerint 1961-ben állították fel, majd 1941-ben újraállíttatta a helyi magyarság az emlékművet. A megemlékezésekhez néhány éven keresztül egyfajta falunapi vigasságot is hozzárendeltek, de alapjában véve, és ahogy néhány éve újra történik, istentisztelet és koszorúzás szerepel a programban.

A szerző felvételei

Ugyanígy történt ez az idei Széchenyi emléknap alkalmával: szombaton délelőtt 11 órakor a kőszegremetei református templomban Sziszik József lelkész hirdetett igét, majd a résztvevők együtt vonultak a Domokos-dombra, oda, ahol az emlékoszlop áll.

Közben a menet rövid időre megállt, hogy koszorút helyezzenek el Sike Lajos emléktáblájánál. A néhai újságíró, aki évtizedekig a Magyar Szó Szatmár megyei tudósítója volt, a Széchenyi megemlékezések szervezője és mozgatórugója volt, az ő kezdeményezésére állítottak Széchenyi-szobrot Szatmárnémeti régi főterének parkjában is. 

Erdély egyetlen szabadtéri Széchenyi-emlékhelyénél rövid beszédekkel, koszorúzással és a Szózat eléneklésével emlékeztek a helyi, valamint a Szatmár megyéből és Magyarországról érkezett résztvevők.

„Széchenyi jó példa a mai kor emberének is, mert Nyugatról sok olyan dolgot hozott haza, és honosított meg, amelyek versenyképesebbé, erősebbé tette a magyar közösségét. A ma is keresztény értékrendet valló nemzetünknek fontos, hogy kövessük példáját, figyelve arra, mit veszünk át az értékválságban szenvedő Nyugatról. De ez a hely, az obeliszk és környéke, az a tény, hogy ma is áll és közösségünk birtokában van, bizonyítéka annak, hogy ha a világi vezetők, a politikum, az egyház és a civilek összefognak, akkor nemzeti emlékhelyeinket át tudjuk menekíteni az utókornak” – mondta Nagy Szabolcs parlamenti képviselő.

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően idén is jelen voltak a megemlékezésen a magyarországi országos Széchenyi Kör tagjai is. Aczél Eszter elnök is tiszteletét tette a megemlékezésen, melyen megosztotta gondolatait is a jelenlévőkkel. Mint kijelentette: a Széchenyi Kör feladatának tekinti, hogy életben tartsa, népszerűsítse a kőszegremetei zarándokhelyet. Hangsúlyozta: a tárgyiasított emlékek fontosak, hiszen akármilyen nagyszerű lehet egy történelmi személyiség, ha nem őrzik szobrok, oszlopok az emlékét, megvan az esély rá, hogy alakja feledésbe merüljön.

A Széchenyi nap a Szózat eléneklésével zárul, valamint az ígérettel, hogy a résztvevők jövőre ismét találkoznak az obeliszknél. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?