A nyergestetői csata 1849. augusztus elsején zajlott: a bélafalvi Tuzson János és emberei hatalmas orosz túlerővel szemben védték a stratégiai pontot. Az akkor 23 éves Tuzsonnak szobra van Kézdivásárhelyen, a kétszáz évvel ezelőtt született hős és a nyergestetői csata emléke előtt adóztak pénteken. A megemlékezésen Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere, valamint a Tuzson család képviselői is részt vettek.

A Tuzson Csaba által megrendelt, 2010. március 15-én leleplezett, Vetró András által készített mellszobor előtt zajló megemlékezés elején Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke szólt a jelenlévőkhöz, elmondva: emlékezni kötelesség – méltósággal emlékezni megtartó erő.

„Tuzson János születésének 200. évében olyan ember előtt tisztelegtünk, aki nemcsak a magyar szabadságharc katonája volt, hanem annak szimbóluma is: a bátorság, a hűség és a helytállás megtestesítője. Tuzson János, a Nyergestető hőse, azok közé tartozott, akik a legnehezebb időkben sem hátráltak meg. Példát mutatott katonaként, emberként, és örökséget hagyott nemcsak a nemzetre, hanem saját családjára is – egy örökséget, amely ma is él” – foglamazott a megyei tanács elnöke.

Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere szintén az emlékezés fontosságát hangsúlyozta. Az anyaországi politikus személyes hangvételű beszédében nemcsak államférfiként, hanem családtagként is megszólalt. Mint elmondta, a Tuzson család rendszeresen visszatér Székelyföldre, különösen augusztusban, a nyergestetői csata évfordulója környékén. „Nyergestető egy jelkép. Nemcsak a székelység, hanem az egész magyarság jelképe – a kiállásé és a hazaszereteté” – fogalmazott.

„A megemlékezés különös jelentőséggel bírt, hiszen idén éppen 200 éve született Tuzson János, aki nem csupán a nyergestetői ütközet hőseként, hanem egész életútjával példát mutatott a közösség szolgálatából. Ő nem csak a harcmezőn bizonyította, mit jelent magyarnak lenni. A szabadságharc után is egész életével a székelység felemelkedéséért dolgozott, egyesületek, szervezetek tagjaként segítette a fiatalokat” – emlékeztetett a miniszter.

Tuzson Bence megosztotta a sajtóval: a családi hagyomány részeként minden generációban él egy Tuzson János nevű utód. Az idei ünnepen a legkisebbet, Tuzson Csongor Jánost is magával hozta: „Ő is az ő nevét hordozza, vele is folytatjuk azt az örökséget, amit Tuzson János ránk hagyott.”

A miniszter beszédében hangsúlyozta az emlékezés nemzetmegtartó erejét. Mint fogalmazott, „az emlékekből áll össze egy nemzet története. És ez nemcsak a nagy emberek története, hanem mindannyiunké. Ha elmondjuk gyermekeinknek a saját életünket, családunk múltját, akkor esélyt adunk nekik, hogy ők is megalkossák a saját történetüket, és ezzel együtt a nemzetét is.”

A beszéd zárásaként jövőbe mutató üzenet hangzott el: „Ha így teszünk, akkor megőrizhetjük a magyarságot nemcsak a következő kétszáz évre, hanem akár ötszáz év múlva is, itt, a Kárpát-medencében, magyarul beszélhetünk majd.”

A megemlékezés pénteken 16 órakor a nyergestetői kopjafa-emlékparkban folytatódik.

Nyergestető – A székely hősiesség utolsó bástyája 1849 nyarán

1849. augusztus 1-jén a nyergestetői szorosnál játszódott le a székely honvédelem egyik legdrámaibb és legreménytelenebb küzdelme. A történelmi jelentőségű helyszínen Tuzson János őrnagy maroknyi különítménye szállt szembe a Clam-Gallas altábornagy vezette, túlerőben lévő osztrák–orosz haderővel.

A csata a székelység katonai ellenállásának egyik utolsó felvonása volt. Az 1849 nyarára végzetessé váló erdélyi helyzetben Bem József altábornagy gerilla-harcmodorral próbálta feltartóztatni a császári és cári csapatokat, hogy azok ne jussanak el a magyarországi főhadszíntérre, illetve hogy megtartsa utolsó védelmi zónáját, a Székelyföldet. Míg az előbbi célját elérte, a székely székek védelme végül nem sikerült.

A segesvári ütközet másnapján a megmaradt erők két ponton próbálták elzárni a támadók útját. Gál Sándor ezredes Tusnád alatt helyezkedett el mintegy két zászlóaljjal és nyolc löveggel, míg a Moldvából visszavonuló Tuzson János őrnagy a Nyergestető stratégiai magaslatán foglalt állást néhány száz főnyi különítménnyel. Az ő védelmi vonalában két századdal megerősített kézdivásárhelyi honvédzászlóalj, negyven huszár és hat löveg szerepelt.

A támadó császári–orosz erők több irányból közelítették meg Székelyföld belsejét. A Nyergestető felé tartó oszlopban 9 zászlóalj, 13 lovasszázad és 22 ágyú vonult, míg a Mitács-szorost egy hasonló erejű másik hadoszlop célozta meg.

A harcok már július 31-én előcsatározásokkal kezdődtek, majd augusztus 1-jén a támadók teljes erejükkel rohamra indultak. A Honvéd korabeli beszámolója szerint a székelyek hét órán át tartották magukat a roppant túlerővel szemben, mígnem a folyamatos ágyútűz és az ellenség élőerő-fölénye meghátrálásra kényszerítette őket. A visszavonulás során két ágyút még sikerült kimenteniük, a többi a harctéren maradt – egy részük beszegezve, nehogy ellenséges kézbe kerüljön.

A csata egyik legmegrázóbb vonása, hogy a védekezők között 17-18 éves székely fiatalok, sőt gyermekek is fegyvert fogtak. A másodlagos források és a sajtóbeszámolók szerint ezek az ifjúk valódi hősiességgel harcoltak, és bár végül visszavonulásra kényszerültek, hét órán keresztül feltartóztatták a tizenkétezres muszka tábort. „Sokan elvéreztek a fiatal bajnokok közül; de kénytelenek voltak utoljára is a Hatod tetőre reterálni” – írta a Honvéd 1849. augusztus 15-i száma.

A nyergestetői csata a székelyek bátor, de tragikus harcának szimbóluma lett. A történészek szerint a helyszín földrajzi és stratégiai jelentősége, valamint az ott tanúsított hősiesség méltán tette emlékezetessé ezt az ütközetet. Bár katonai szempontból vereséggel zárult, a Nyergestető örökre a hazaszeretet és a nemzeti önfeláldozás jelképévé vált.

Tuzson János emlékét kézdivásárhelyi büsztje – elkészítéséhez a bélafalvi születésű Tuzson Csaba és a család tagjai járultak hozzá –, szülőfalujában pedig plakett őrzi.

A megemlékezés Nyergestetőn folytatódott.