Méltóságteljes főhajtássá, sportos zarándoklattá nemesült idén is a Gábor Áron-emlékfutás, amelynek lelke és szóvivője ezúttal is Juhos Gábor maratonfutó volt. Az esemény második kiadása újra életre hívta a közös emlékezés erejét – futva, esőben, szívvel.

„Ez a futás nem csupán sport, hanem főhajtás Gábor Áron előtt – sportnyelven megfogalmazva a tiszteletet és a hála gesztusa,” fogalmazott Juhos Gábor, az emlékfutás ötletgazdája és szervezője. Mint elmondta, idén is a csapatszellem volt a mozgatóerő: öt elszánt nő csatlakozott hozzá, kortalan lelkesedéssel. A legidősebb résztvevő 75 éves volt, a legfiatalabb negyvenes – az összetartozást viszont nem az életkor, hanem az elhivatottság határozta meg.

A futás Bereckből indult, Esztelnek érintésével Kézdivásárhelyig tartott, majd Nyujtódon át visszavezette a résztvevőket Bereckbe, bezárva ezzel a kört. A közel 43 kilométeres távot részben egyénileg, részben váltóban teljesítették. „Mi komolyan vesszük a maratont, akkor is, ha néha frissítő megállót tartunk, vagy váltásban futunk. A lényeg a szándék és az üzenet,” tette hozzá Juhos.

A résztvevő nők között volt Pál Erzsébet (75 éves, Sepsiszentgyörgy), Nagy Katalin (55 éves, Sepsiszentgyörgy), Kovács Szidónia (58 éves, Bereck), Dénes Mária Magdolna (44 éves, Lemhény), Szabó Irénke (62 éves, Sepsiszentgyörgy), akik mind a székelyföldi közösség elhivatott tagjai, és akik számára Gábor Áron neve nem csupán történelem, hanem élő példakép.

„Amikor az ember 75 évesen is nekiindul egy ekkora távnak, az önmagában is tiszteletre méltó,” mondta Juhos. „De amikor ezt azért teszi, mert Gábor Áron neve jelent számára valamit, akkor az több mint sport – az már küldetés” – mondta a Bereckben Gábor Áron emlékházat is működtető sportember.

Az idei rendezvény kiegészült egy minimaraton formájú futással is, amelyet vasárnap rendeztek meg Benedek Elek szülőházától egészen a bodvaji kohóig, ez tíz kilométeres táv. „Ahol az első ágyút öntötték, ott szerettük volna letenni a végső pontot. A megemlékezés miccspartival zárul – közösségi, családias hangulatban” – mondta Juhos.

A résztvevők az eleredő esőt sem ellenségként fogták fel, hanem isteni áldásként. „Ahogy haladtunk, mindig csak annyi esőt kaptunk, amennyi frissített. Ez is azt sugallja, hogy valaki talán velünk volt az úton” – mondta mosolyogva Gábor.

A jövőre nézve a szervezők célja, hogy még több emberhez eljusson az emlékfutás híre – különösen a férfiakhoz. „Most csak én képviseltem a férfiakat – de remélem, jövőre már nem egyedül állok rajtvonalhoz,” tette hozzá Juhos.

„A maraton utolsó kilométerei már nem a lábon, hanem a szíven, az akaraton és a könnyeinken múlnak. És ha ezekkel együtt futunk Gábor Áron emléke előtt – akkor már megérte”, mondta.