Megértést kér Csíkszereda alpolgármestere

Városvezetőként kötelességünk biztonságban tudnunk minden emberéletet, a törvény és a lehetőségek adta eszközeinkkel – hangsúlyozta Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere abban a nyilatkozatban, amelyet az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán közölt. Ebben azoknak az aggodalmaira adott választ, akik petíciót indítottak amiatt, hogy a helyi Kós Károly Szakközépiskola volt fiúbentlakásába szociálisan rászoruló családokat készülnek ideiglenesen beköltöztetni. A hivatal, mint ismeretes, azért készül az amúgy üresen álló bentlakást használni, mert a Gyermek sétányon található szociális központ épülete statikailag veszélyessé vált.

Fotó: Sógor Enikő Facebook-oldala

Sógor Enikő hangsúlyozta, hogy már hónapokkal ezelőtt elkezdték felmérni, hogy milyen arányban menthető meg a szociális bérlakásoknak, hajléktalanszállónak és szociális konyhának adó épület. Az év végi állapotfelmérés alapján viszont, december 22-én kiderült, hogy az földrengésveszélyes. „Krízishelyzet állt elő, amely esetenként felülírja a normál mindennapokban megszokott szabályokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy kötelességük a csíkszeredai Sürgősségi Esetek Bizottságának előírása szerint eljárniuk. Az alapján vették sorba a katasztrófahelyzet esetén családok ideiglenes elszállásolására alkalmas épületeket. „A Kós Károly Szakközépiskola fiúbentlakása 2022 eleje óta üresen álló épület, és ez az egyetlen, amelyik önkormányzati tulajdonú és egyhetes sürgősségi beavatkozás nyomán lakhatóvá tehető. Ettől kezdve már nincs kérdés: kényszerű, nekünk sem feltétlenül tetsző, de ez az egyetlen járható út” – szögezte le.

Hangsúlyozta azt is, hogy a hajléktalanszálló nem költözik a bentlakás épületébe. Oda csakis a családokat költöztetik, ráadásul olyan családokat, ahol van pénzkereső személy. Ezek a családok jelenleg is bért fizetnek a szociális lakásokért, a gyermekek pedig óvodába vagy iskolába járnak. A kezdeti 30 családdal (50 felnőtt, 35 kiskorú fő) szemben mostanra 20 család (35 felnőtt, 15 kiskorú) elhelyezését kell megoldanunk – mutatott rá Sógor Enikő, tájékoztatva arról, hogy négy család már talált magának más albérletet, további hat család helyzetét pedig felajánlások révén oldották meg ideiglenesen.

Sógor Enikő nyilatkozata alapján ezeket a nehéz sorsú családokat nagyon bántja a közfelháborodás, hiszen dolgozó, adófizető személyként, nyugdíjasként vagy gyermekként szembesülnek a gyűlölködő hozzászólások sokaságával. „Holott nem előidézői, hanem eleve elszenvedői egy olyan helyzetnek, amely az idő további múlásával életveszélybe sodorja őket! (…) Tisztelettel kérjük a szülőket, a gyermekeket, a pedagógusokat és általánosságban a város lakosságát, hogy legyenek megértők ebben a helyzetben” – fogalmazott az alpolgármester. Hangsúlyozta: a bentlakás szabályzata a költözés után a családokra is érvényes lesz, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a szociális központ épülete jelenleg is egy óvoda közvetlen és két iskola közeli szomszédságában van.

„A városvezetésnek egy évtizedek óta elhanyagolt épületet kell mihamarabb rendbe tennie és szociális lakásokat vásárolnia, és a megoldásig muszáj kiköltöztetnünk a lakókat! Azon dolgozunk, hogy ez a kényszerű átmeneti időszak minél rövidebb legyen. Ha Csíkszereda bármelyik más tömbházát veszély fenyegetné vagy katasztrófa érné, ugyanígy járnánk el! Ez most az összefogás, a szolidaritás ideje kell hogy legyen!” – olvasható a városháza Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásban.

Mint már beszámoltunk róla, felháborodás övezte, hogy az iskola területén lévő bentlakás épületébe beköltöztetik a családokat. Iskolaigazgatók, szülők nyílt levelet intéztek Korodi Attila polgármesterhez és Sógor Enikő alpolgármesterhez, arra keresve a választ, hogy miért döntöttek erről konzultáció nélkül, miért nem veszik figyelembe a diákok biztonságát féltő szülők és a gyermekek aggodalmait. Korodi Attila polgármester szerint az emberek egymás ellen uszítása helyett éppen összefogásra kellene buzdítaniuk az iskoláknak, hiszen diákjaik is érintettek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?