A nagyváradi Haragos Bernadett hétévesen kóstolt bele az íjászat világába, hamar meg is szerette a sportágat. Versenyein kezdetben nagyon izgult, közel hét év kellett neki ahhoz, hogy a sok utazást és az állandó ingereket teljesen megszokja. Az évek során több kategóriában is kiváló eredményeket ért el, személyes kedvencei közé tartozik a terep- és a 3D íjászat, ahol ismeretlen távok vannak, és verseny közben kell meghatározni ezeket. Húgával, Adriennel a közös versenyre járásra ma már úgy tekintenek, mint egy családi kirándulásra, hiszen mindketten rengeteg tapasztalatot szereztek a sportágban az elmúlt években. Jelenleg Debrecenben, mechatronikai mérnöki szakon tanul, hiszen már gyerekkorában is nagyon szeretett gépeket szétszedni és másképp összeszerelni. Ebben az évben fontos cél számára a 3D és Terep világbajnokságon való szereplés, amit Yanktonban rendeznek meg, az Egyesült Államokban, két év múlva pedig Los Angelesben, az ötkarikás játékokon is megmutatná tudását.

– Mikor fogtál először íjat a kezedben?

– Hétévesen. Szüleimmel korábban több sportot is kipróbáltunk, idővel pedig eljutottunk az íjászathoz is. Nagyvárad központjában, az egyik utcában volt egy pincében berendezett kis beltéri pálya. Már akkor megmutatkozott, hogy volt tehetségem az íjászathoz, a testtartásom is rendben volt. Bár kezdetben nem jártam olyan gyakran, kifejezetten megtetszett ez a sport, elkezdtem járni a Magyar Íjászszövetség által szervezett utánpótlás íjásztáboraiba, ahol a technikámat még inkább tudtam fejleszteni.

– Melyik volt az a pont, amikor már elkezdted komolyabban venni és klubnál edzeni?

– Amikor megkaptam az első saját csigás íjamat, amelyet négy év után cseréltem le egy magasabb kategóriás verseny csigás íjra, amit a mai napig is használok.

– Ennek az íjváltásnak mi volt az elsőszámú oka?

– Az edző akarta igazán, ő csigás íj párti volt, szerette volna, ha én is azzal kezdek el lőni, én meg azt mondtam, miért is ne.

– Említetted, hogy korábban íjásztáborokban már szereztél tapasztalatot, mikor jött el az ideje a versenyzésnek?

– Már ugyanabban az évben, amikor elkezdtem az edzéseket a klubnál. Három hónapra rá, miután megkaptam a kölcsön csigás íjat, már küldtek is versenyre. Az első Déván volt, egy beltéri verseny, mivel kicsi voltam még, nagyon izgultam. Nem lőttem akkor igazán jól, de élménynek nem volt rossz, mert sok új emberrel találkozhattam. Később már sok országos versenyre jártunk, két év elteltével kezdtem igazán jó eredményeket elérni, majd pedig elkezdtem országos bajnoki címeket is szerezni. Azt fontos tudni, hogy én nemcsak pályán lövök, hanem terep- és 3D íjász szakágban is versenyzek. Mindkettő erdőben zajlik, ismeretlen távokkal, amelyeket a lehető legpontosabban kell megbecsülni, figyelembe véve a terepviszonyokat is.

– A kategóriák közül melyiket érzed magadhoz a legközelebbinek?

– Nekem most a legjobban a 3D- és a terepíjászat tetszik, előbbiben állatfigurákra, míg utóbbiban lőlapokra lövünk, ez nekem jobban tetszik, mint a pályaíjászat. Persze mindegyikben szívesen versenyzek, de ezek kicsit közelebb állnak hozzám, nagyobb a kihívás.

– Mondtad, hogy izgultál az első versenyeden. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy legyőzd magadban ezt az érzést, és teljesen nyugodtan tudj odaállni?

– Elég sok időbe telt. Tavaly éreztem a leginkább úgy, hogy már nem izgulok, mielőtt lőni kell. Általában élőben közvetítik, amikor aranyért vagy bronzért lövünk, szóval ezt az érzést már megszoktam. Sokat jártunk külföldre is, mindig újabb és újabb helyszíneket és embereket ismertem meg. Összesen olyan hét év kellett, amíg igazán megszoktam ezt.

– A sport mellett mennyire okozott kihívást az iskolai tanulmányok elvégzése?

– Sokáig nem volt ezzel egyáltalán gond. Tizenkettedikben volt az az év, amikor nagyobb szünetet tartottam, kevesebb versenyre mentem el, mert az érettségire készültem. Most, hogy egyetemen vagyok, kicsivel nehezebb a helyzet az edzések szempontjából, mert Magyarországon tanulok, az óráim pedig néha akár reggeltől estig is tartanak.

– Ha jól tudom, Debrecenbe jársz egyetemre, miért döntöttél a város mellett?

– Úgy éreztem, jó lenne kicsit kimozdulni az országból, de nem akartam nagyon messze menni. A debreceni egyetem közel volt hozzám. Mechatronikai mérnökire mentem, mert tetszik ez a világ. Amikor gyerek voltam, apukám nyomdában dolgozott, ahol mindig szerettem szétszedni és másképp összerakni dolgokat.

– A húgod is jár íjászversenyekre, ez akkor néha közös családi programot is jelent?

– Igen, szoktunk. Én már a felnőtteknél versenyzek, ezért kicsit mostanában kettészakadtunk. Kupákon viszont mindenféle kategória van, így azokra el szoktunk menni együtt Adrival. Nekünk ez már olyan, mint egy kirándulás, hiszen mindketten meg vagyunk szokva már a versenyekkel.

– Az egyetem mellett az elmúlt időben mennyi versenyzés fér bele a naptáradba?

– Általában a fedett pályás szezonnal kezdünk február környékén. Az ott elért eredmények döntik el, kik mennek külföldi versenyre. Ezután szoktak szervezni egy edzőtábort, tavasszal tartják az első kültéri országos versenyt. Ezeknek is az a lényege, hogy felmérjék, ki milyen pontszámot tud meglőni. A nyári szezon már nagyon tele van versenyekkel. Nekem most januárban sok vizsgám volt, ezért nem volt lehetőségem kimenni az országos bajnokságra, emiatt nem tudtam részt venni az Európai fedettpályás bajnokságon sem. Ezzel nem igazán tudtam mit csinálni, muszáj a sportot valahogy összeegyeztetnem az egyetemi tanulmányokkal.

– Milyen célokat szeretnél elérni a továbbiakban?

– Idén lesz egy világbajnokság, Yanktonban, Amerikában. A terep és a 3D egyben lesz megtartva. Erre mindenképp ki szeretnék jutni. Ehhez jól kell majd teljesítenem augusztusban az országos bajnokságokon. A másik nagyobb célom az, hogy jövőre minél több versenyre el tudjak menni, mert kvalifikálni szeretnék a 2028-as olimpiára. Jelenleg ezek a legnagyobb céljaim.