A kökényesdi Burja Adrienn a túrtarebesi sportcsarnokban kezdte kézilabdás karrierjét elsőosztályosan, idéntől viszont már Ifjúsági Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát. Bár volt olyan időszak, amikor iskolájában csak néhányan tartottak ki a sportág mellett, az Avasújváros csapatával egyesülve el tudtak indulni a helyi bajnokságban, később pedig egy akadémiai válogatónak köszönhetően jutott el Debrecenbe. A Szatmár megyei lány eleinte nehezen tudott elszakadni otthonától, de beilleszkedése után gyorsan jöttek a sikerek. Álomszerű pillanat volt számára, amikor a budapesti MVM Dome nevű óriáscsarnokban játszhatott döntőt, a győzelem után pedig olyan örömmámor szabadult fel a csapatban, amelynek átélését bárkinek szívesen kívánná.

– Kökényesden töltötted a gyerekkorod, mikor volt lehetőséged először kipróbálni a kézilabdát?

– Elsőosztályos koromban kezdtem el a kézilabdát, Lucaci Dénes volt az edzőm. Korábban nem sportoltam semmit, tehát azzal kezdtem és mai napig azt űzöm. Hetente kétszer jártunk edzeni kezdetben a túrtarebesi sportcsarnokba. Akkoriban még sokan voltunk, egy-két év után viszont megfogyatkoztunk.

– Ez a létszámhiány mennyire jelentett neked problémát a folytatás szempontjából?

– Ettől függetlenül jártunk edzésekre, de nagyon kevesen maradtunk, ezért egyesültünk az avasújvárosiakkal. Nyolcadikosként már heti három edzés mellett indultunk a helyi bajnokságban, junior III-as korosztályban.

– Ha jól tudom, később részt vettél egy magyarországi akadémiai válogatón és ott figyelt fel rád a Debrecen.

– Nagyon érdekes volt, mert eleinte nem akartam elmenni otthonról, itt szerettem volna maradni. Anyáék és az unokatesómék feldobták ezt az ötletet, beírattak a válogatóra. Azon az őszön meg is volt az első forduló Debrecenben, utána meg is kaptuk az üzenetet, hogy továbbjutottunk a következőbe, Balatonboglárra. Az volt az elsődleges cél, hogy a végén Debrecenbe vegyenek fel, ez sikerült is.

– Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

– Nyilván meg kellett szoknom az új várost, az ismeretlen embereket és a csapatot. Kellett egy kis idő, amíg be tudtam illeszkedni, de nagyon segítőkész volt mindenki. Jól kijöttem a koliban a lányokkal, a stáb is sokat segített nekem, ebből a szempontból könnyen megszoktam a közeget.

– A junior III-ból hirtelen magasabb szintre jutottál, ez mennyivel jelentett neked nagyobb terhelést a korábbiaknál?

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény lesz az alapozási időben a felkészülés. Hétköznapokban, suliidőben heti öt edzésünk van, plusz egy mérkőzés. Ez az itthon megszokottakhoz képest sokkal intenzívebb és keményebb felkészülést jelent, valamint a játék is gyorsabb.

– Rátérve az elmúlt, rendkívül sikeres szezonra, hogyan vágtatok neki és milyennek érezted az első részét?

– A cél természetesen a legjobb négy, tehát a Final Four volt az ifjúsági BL-ben, ezt pedig el is értük. Az elején kicsit döcögősebben ment, mert sok új lány érkezett, akinek be kellett illeszkednie a csapatba. Nem könnyű gyorsan összeszokni, de a szezon közepére már tudtuk, mi következik a másik részéről a pályán. Az megnehezítette a dolgunkat, hogy elég sokan lesérültek, így kevesebbet tudtunk cserélni, ez a fáradtsági szintünkre is kihatott.

– A döntő hétvége mérkőzéseit a budapesti MVM Dome-ban játszottátok. Mennyire izgultál előtte?

– Soha nem gondoltam volna, hogy 15 éves koromban az MVM Dome-ban fogok döntőt játszani. Már akkor fantasztikus hangulatban voltunk, amikor megtudtuk, hogy indulhatunk a BL-ben. Mindenképpen döntőt akartunk játszani, a besztercei fordulón sikeresen továbbjutottunk, utána a Fradival játszottunk egy nehéz elődöntőt. Fantasztikus érzés volt abban a csarnokban pályára lépni, viszonylag sok néző előtt. Mindenkinek azt kívánom, egyszer éljen meg egy ilyen élményt, mert ezt nem lehet elfelejteni.

– Említetted, hogy nehéz volt az elődöntő, mennyire éreztétek magatokat fittnek a finálé előtt?

– Mindenki úgy lépett be a csarnokba, hogy a száz százalékot fogja kihozni magából és nem koncentrálunk másra, csak a mérkőzésre. Nehéz meccs volt, hiszen el voltunk fáradva fizikailag és lelkileg is, de azt láttam a többieken is, hogy a tűz ott van bennük. Mindent megtettünk a győzelemért.

– Hogyan emlékszel vissza azokra a pillanatokra, amikor megnyertétek a meccset, majd magasba emelhettétek a kupát?

– Amikor a hosszabbítás elkezdődött, már nagyon izgultunk, talán csak akkor kezdtünk indulni igazán, de amikor lefújták a meccset, azt sem tudtuk, hol vagyunk. Fel sem tudtuk fogni. Sírtunk, nevettünk, boldogok voltunk, fantasztikus érzés volt. Utána kezünkbe foghattuk az első ifjúsági BL aranytrófeáját.

– Ezután a siker után hogy néz ki a nyári programod?

– A nyári szünet már megkezdődött. Miután vége lett a BL-nek, tartottunk egy évzáró bulit, aztán hazaköltözhetett mindenki. Hamarosan megkapjuk az itthoni edzéstervünket, július végén pedig visszamegyünk és gőzerővel készülünk a következő szezonra.

– A sport és az iskola hosszú távon hogy fér össze nálad?

– Azt szoktam mondani, hogy mindent meg lehet oldani, ha igazán akarjuk. Ezzel tehát nekem soha nem volt bajom, tudtam tanulni mindig a sport mellett is. Nyilvánvalóan kicsit nehezebb az átlagosnál, mert időhöz vagyunk kötve, a hosszabb edzések után kell még a tanulásra is fókuszálni. Néha nem egyszerű, de megéri mindkettőt komolyan csinálni.