Tizenegy éves korában egy egész éjszakát várt a ralibuszra a székelyudvarhelyi Jakab Attila, aki akkoriban el is döntötte, ha felnő, ő is versenyző szeretne lenni. Végül először a motorozással próbálkozott, de a lábsérülése után úgy döntött, biztonságosabb lesz számára az autóban. 2018-ban vágott neki az aktív ralizásnak, hamar el is kezdett jó eredményeket elérni. Karrierje legveszélyesebb pillanata az volt, amikor a 2023-as bajnoki címük után pontosan a szakadék szélén álltak meg autójukkal, de végül ezt a helyzetet is szerencsésen megúszták másodpilótájával. Manapság már a család van az első helyen számára, hiszen az elmúlt években két gyereke született, elsősorban a nevelésükkel akar foglalkozni. Ezzel együtt szeretne a folytatásban is részt venni kedvenc hargitai versenyein, kíváncsian várja, mit tartogat számára jövő.

– Az autók iránti érdeklődésed mikorra vezethető vissza?

– Édesapám már a gyerekkoromtól kezdve hordozott motoros versenyekre. Az 1990-es évek elején is készültek rólam képek versenyeken, amikor apu nyakában ültem és már ott megfertőzött a benzingőz. Később kezdtünk ralikra járni, 1999-ben pedig már az egyik barátommal, szülők nélkül mentünk ralit nézni. Láttuk, hogy lesz ralibusz, ami kivisz a Piricskére, de nem tudtuk, mikor. Éjjel háromkor kiültünk a buszállomásra, s vártuk a buszt, ami csak reggel 9-kor érkezett meg. Addig ott jól megfagytunk, de végül kivitt a versenypályára és megnéztük a versenyt. Akkor mondtam a barátomnak, én raliversenyző szeretnék lenni, ha nagy leszek.

– Miután megtanultál vezetni és megszerezted a jogosítványt, egyből elkezdtél ralizni?

– Gyerekként a Cimbora Házba jártam, beiratkoztam oda gokartkörre. Jártunk versenyekre, bajnok is lettem benne. Körülbelül 8-10 évig gokartoztam, utána jogsit szereztem, de először csak autózgattam, utána kezdtem a ralizást. Előtte mentem motorversenyekre is, az egyiken viszont megsérült a lábam, úgyhogy azt mondtam, nem teszem ki magam ennek a kockázatnak többet és beülök inkább az autóba. 2018-ban kezdtem aktívan ralizni, addig csak egyszer-kétszer voltam versenyautóban.

– Hogyan vágtál neki, ki adott neked tanácsokat hozzá?

– Volt egy partnerem, akivel együtt építettünk egy túraszervező céget quadokkal. Vele vettünk egy-két kemény buggy-t és úgy döntöttünk, elindulunk a román bajnokságban. Egy kovásznai téli ralin indultunk el először, ami elég jól sikerült. Ötven-hatvan autó közül a tizedik helyen végeztünk. Utána megvettem az első gyári versenyautómat, ami ott porosodott egy öreg bácsi garázsában. A következő év tavaszán kezdtem előfutóként a román bajnokságba. Az előfutó olyan autó, ami minden versenyen már ralitempóban megy, de nem pontozzák, jelenteni kell, hogy a pályán mi történik.

2020-ban már aktívan kezdtünk versenyezni a rali 2-ben, ahol az év végén másodikok lettünk. Egy géphiba miatt csúsztunk le a bajnoki címről, az utolsó gyorsszakaszon kitörött a kerekünk. Így veszítettünk, egyetlen ponttal lemaradva a bajnokságról.

– Ez mennyire érintett titeket nehezen a folytatást illetően?

– Nagyon rosszul esett, hogy az egész évet végig csináltuk és nem lett meg a bajnoki cím. A másik évben felkészültebben, komolyabb autóval tértünk vissza. Egy Peugeot 208 R2-vel megnyertük a román bajnokságot, megverve az egész mezőnyt. A harmadik évben ugyancsak bajnokok lettünk, az nagyon nehezen ment, mert sokat kellett szervizelnünk. A Mini Cooperes év sok nehézséget hozott, volt olyan is, hogy 300 méter után a versenyünk leállt.

– Ami a komolyabb baleseteket illeti, azok mennyire kerültek el titeket?

– Kopogjuk le, nem volt egy komoly balesetünk sem. Kétszer futottunk ki a pályáról, azokból lehetett volna nagyobb probléma. Iași-ban, egy nagyon tempós pályán lovak futottak át előttünk. Akkor elkaptam a kormányt, hogy ne üssük el őket. Szerencsére éppen akkor értünk ki az erdőből és egy mezős területre ki tudtunk hajtani.  Ezenkívül az év utolsó versenyén, Brassóban a cél után legurultunk a pályáról. Volt egy sima jobbos kanyar, mi éppen örültünk, hogy bajnokok lettünk. Nem húztam eléggé jobbra a kormányt és egy 15 méter mély szakadék szélén álltunk meg, az egyik hátsó kerék már le is lógott. Az volt a legveszélyesebb helyzet, de szerencsére a borulásokat és az ütközéseket elkerültük az évek során.

– Mostanában mennyi időt tudtok szánni a ralikra?

– 2023 volt az utolsó év, amikor a teljes szezont végig csináltam. Azóta minden évben csak a Hargita ralit és a hargitai hegyi gyorsasági versenyt vállaltam be. Született időközben két gyerekem, jelenleg őket nevelgetem, ez most fontosabb lett, mint az autóversenyzés. Ezen a két hargitai versenyen viszont szeretnék a következő években is indulni. Idén a hegyi futam nem jön össze, mert rászerveztem egy helikopteres, kalandautós fesztivált.

– Ami a fiatal ralisokat illeti, hogy látod, van-e mostanában elég új versenyző?

– Szerintem sokan szeretnének ralizni, de nálunk a környéken rossz az anyagi helyzet szponzorok és támogatók szempontjából. A nagyvárosokban ezzel nincs probléma, de itt nagyon nehéz összerakni két-három versenyt is, főleg most, hogy egyre rosszabb irányba halad a világ.

– Említetted, hogy akkor is költséges volt a sport, amikor te indultál, azóta sokkal rosszabb lett a helyzet?

– 2019-ig támogatásból össze lehetett rakni a teljes évet, mert sokaknak jobban ment a vállalkozása, a szponzorok pedig félre tudtak tenni támogatásra és reklámozásra. Úgy látom, egyre nehezebb ezt űzni, a Hargita Ralin is visszaesett a nevezők száma a korábbi kiírásokhoz képest.

– Végezetül, visszatekintve a karrieredre, melyik volt az eddigi legemlékezetesebb versenyed?

– 2023-ban a Mini Cooperrel hatalmas eredményt értünk el a Hargita Rali lövétei szakaszán, ami nagyon technikás és veszélyes pálya. Ezenkívül az idei ralin történt egy nagyon vicces dolog. Amikor az agyagfalvi gyorsszakasz végén lejöttünk és vártuk a papírt az időnkkel, a többszörös bajnok Simone Tempestinél is jobb eredményt írtak ki nekünk. Mondtuk magunkban, hogy ez biztosan nem igaz, aztán láttuk, online is ugyanez van kitéve. Olyan tíz percig kacagtuk ezt az egészet, aztán javították az időket, olyan 30-40 másodperccel maradtunk le végül. Összeségében jó volt az egész, remélem, hogy még egy-két évig komolyabb kategóriás autókkal versenyezhetek majd.