Budapest–Bamako: nagyszalontaiak jótékonykodnak a világ legnagyobb amatőr raliján

Két nagyszalontai fiatallal a fedélzetén egy Bihar megyei rendszámú autó is araszol az idei Budapest-Bamako Rally mezőnyében. Az Illyés Levente és Dragan Dániel alkotta Desert Road Legends csapata nem csak kalandozik a több mint tízezer kilométeres viadalon, hanem adományokat is vitt magával Afrikába az arra rászorulóknak.

Még mielőtt február 16-án elindultak volna Nagyszalontáról, közösségi oldalukon üzenték, hogy segíteni akarnak ott, ahol arra a legnagyobb szükség van. „Hiszünk abban, hogy egy pár cipő, egy iskolatáska, egy ceruza vagy egy focilabda is mosolyt, esélyt és jövőt jelenthet” – fogalmaztak, megjegyezve, hogy az autóban lévő szűkös hely miatt azért „kiegyensúlyozott, valóban hasznos segítséget” gyűjtöttek adományként. Így például régi laptokokat, tableteket és telefonokat is elfogadtak, amelyeket egy helyi iskolának adtak, hogy azt felújítva vagy ott eladva hasznosítsák.

Belevágtak a nagy kalandba | Fotó: Török és csapta/Facebook

Török László, Nagyszalonta polgármestere szerdán közösségi oldalán büszkélkedett a két helyi, vállalkozó szellemű fiatallal, akik bevállalták ezt a több mint 10 ezer kilométeres utat, ami nemcsak extrém terepekről és állóképességről szól, hanem jótékonyságról is. A bejegyzésben idézett versenyzők szerint rengeteg felajánlás gyűlt össze a szalontaiaktól. „Talán nálunk van a legtöbb a mezőnyben. Ez a támogatóink nélkül nem sikerült volna. Hálás köszönet érte” – üzenték.

Kihívásokkal teli kalandtúra

A két fiatalt a kalandvágy és az utazás szeretete vezérelte a Budapest–Bamako ralira, bár már az autó felkészítése is hatalmas kihívást jelentett. Egy teljesen átalakított Jeep XJ Cherokee-val indultak, és bár már többször kellett szerelniük az úton, eddig minden problémát megoldottak. „A cél Sierra Leone” – magyaráztak. Az út során többnyire sátorban alszanak, és rendszeresen beszámolnak a versenyről a Desert Road Legends Instangram-oldalon.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Desert Road Legends Budapest-Bamako (@desert_road_legends)

Dragan Daniel Facebook-oldalán is megosztja élményeiket, szerdán épp a verseny harmadik és negyedik napját foglalta össze, rámutatva, hogy brutális napok vannak mögöttük. „Szereltünk, keveset aludtunk, és közben toltuk a hosszú távokat 35 fokban itt, Marokkóban. Hosszú vezetések a sivatagban, végtelen utak, por, hőség… igazi Budapest-Bamako életérzés” – magyarázta. Hogy utolérjék a mezőnyt, mentek, amikor csak lehetett. Szerdán még Marokkóban autóztak, csütörtökön viszont már átlepnek Mauritániába.

A hivatalos útvonal szerint Mauritániából Szenegálon és Guineán keresztül vezet az út Sierra Leonéba, ahol március 6-án, Freetownban ér véget a küzdelem.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?