Medvés balesete utáni félelmét győzte le ralival a saját kategóriájában országos bajnok Sprencz Tamás

Több mint húsz évvel hokis pályafutása lezárása után tért vissza a sportéletbe ralis másodpilótaként a csíkszeredai Sprencz Tamás. Néhány év alatt szép eredményeket értek el a román bajnokságban Bíró Antal barátjával. Három éve versenyeznek a mezőnyben, így még mindig kezdőnek számítanak, de főleg az általuk tavaly megnyert SSV kategóriára koncentrálnak és arra, hogy magukhoz képest fejlődni tudjanak.

Sprencz Tamás Csíkszeredában született 1980-ban. 2021-ben kezdte ralis pályafutását másodpilótaként, azóta főként brassói barátjával, Bíró Antallal versenyez a román bajnokságban. Idén Miklós Csabával a székely versenyzők közül összetettben ők érték el a legjobb helyezést a Hargita Ralin, az ötödik helyen végeztek.

– Sok évvel ezelőtt jégkorong játékos voltál, milyen kapcsolatod volt életedben a ralival és hogyan döntöttél ilyen hosszú után mellette?

– Fiatalként belénk volt nevelve a sportolói szeretet. Egy idő után hiányzott a sikerélmény. Édesapám és nagybátyám 1985-ben rajthoz állt a Hargita ralin egy Lada autóval. Ötéves kisgyerekként ez megmaradt az emlékeimben. Akkor még murván és nem aszfalton rendezték a versenyt. Jó sok idő eltelt, amikor ugyancsak a Hargita ralin beültem a többszörös országos bajnok Titi Aur mellé. Akkor még valódi halálfélelmem volt a másodpilóta helyén ülni.

– Ezt hogy küzdötted le?

–  Ezelőtt három évvel volt egy nagyobb balesetem, elütöttem egy medvét. Felborultunk, összetört az autó, egy hátsó lámpája maradt épen. Azután egy hónappal keresett meg Miklós Csaba barátom, aki megkérdezte, nem lenne-e kedvem elmenni vele a 2021-es Bákó ralira egy bérelt buggyval. Eldöntöttem, hogy szembe megyek a félelmeimmel és elvállaltam.

– Nehéz volt meghozni ezt a döntést?

– Mérlegeltem kicsit, bennem volt a borulás miatti félelem, de épp ez motivált, hogy szembe nézzek vele. Akkor még teljesen idegennek tűnt számomra a belső szabályzat, beiratkoztam egy iskolába, ahol elvégeztem egy másodpilóta képzést. Az elméleti részét ott tanultam meg, a szakmai részével pedig az első ralimon ismerkedtem meg, ennyire gyorsan történtek akkor a dolgok. Így kerültem vissza a sportéletbe jégkorong pályafutásom után több mint húsz évvel.

 

– Miután belekerülték a körforgásba, hogyan alakultak a legelső versenyek?

–A legelején teljesen stresszes voltam, mert az első ralin szerettünk volna minél jobb eredményt elérni. Ott kaptam meg a felkészítőt azzal kapcsolatban, hogy mit hova kell írni és mi a másodpilótának a szerepe. Teljesen új volt számomra az élmény, de sikerült összetettben a hatodik helyet behúzni, ami óriási sikerélményt jelentett.

Később vettem magamnak felszerelést és reménykedtem, hogy valamikor lesz esély ezt a sportot folytatni. Ez a következő évben el is jött, megkeresett a brassói Bíró Antal barátom és a négy murva futamból álló bajnokságot végig csináltuk. 2023-ban már országos bajnokságot is nyertünk, a mostani szezont pedig két győzelemmel kezdtük.

– A Hargita ralin remek helyezést értetek el, hogyan emlékszel vissza a néhány hónappal ezelőtti futamra?

– Csaba fejéből pattant ki az ötlet, hogy kipróbálná magát egy aszfaltralin is. Volt előtte két nap tesztünk egy lezárt úton és egy gokartpályán. Az egész mezőny és a szakma csodálkozott rajta, hogy kezdőként be merjük vállalni. Észnél voltunk és odafigyelve, az autót és a sportot megtisztelve sikerült szép eredményt elérnünk, ami a szakmabeliek el is ismertek.

– Idén a bajnokság szezonzárója a versenyprogramban teljesen újnak számító Vâlcea rali lesz. Mennyire nehéz felkészülni egy olyan pályára, amelyet egyáltalán nem ismertek korábbról?

 – Mivel mi még kezdők vagyunk, ebből a szempontból előnyben vagyunk a vetélytársainkkal szemben, akik majdnem kívülről tudják a többi pályát. Most egyenlő esélyekkel indulunk, nekünk nem újdonság megtanulni egy pályát és felírni, mert csak néhány éve vagyunk benne a sportágban. Mi minden verseny előtt elölről kezdjük a pályák feltérképezését, mindig kétszer szabad bejárni rali előtt az adott pályát.

– Mik a célkitűzések erre a szezonra és hosszútávon mit szeretnétek elérni?

– Idén az SSV kategóriában újra országos bajnokok szeretnénk lenni, erre minden feltétel adott és úgy néz ki, hogy fog is sikerülni. Minden versenyen a lehető legjobb helyezést akarunk elérni, viszont a mi autónk limitált végsebesség szempontjából is. Nehéz tartani a lépést a mezőny elejével az egyenes szakaszokon, szinte lehetetlen, viszont a kanyarokban és a gyors szakaszokban ott vagyunk.

– Tervben van új autó vásárlása a közeljövőben?

–Beszéltünk már róla, egyelőre maradnánk az SSV kategóriában, viszont egy új autót sikerült beszereznünk a következő szezontól. Mi már öregfiúk vagyunk, nem szeretnénk versenyzeni a fiatalokkal, de a saját kategóriánkban jó eredményeket értünk el. Nekünk az élvezet a lényeg és az, hogy magunkhoz képest fejlődjünk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?