Olasz állatvédők Romániába költöztetnék a turistára támadó medvét

Állatvédők bírósági úton próbálják elérni, hogy ne hajtsák végre az olaszországi Trento tartomány elnöke által kiadott parancsot egy medve lelövésére, miután a vad megtámadott egy erdőben sétáló turistát.

A körülményekre való tekintettel állatvédő szervezetek azt javasolták, hogy a medvét szállítsák Romániába. Francesca Patanella, az „Onlus” állatvédő csoport ügyvédje azzal érvelt, hogy Románia „készen áll a medve befogadására”, és „feleslegesnek” minősítette a medve kilövésére vonatkozó parancsot, „mivel van alternatív áthelyezési lehetőség, így egy állat szükségtelen megölése bűncselekménynek minősülhet”, írja az EFE hírügynökségre hivatkozva az Agerpres.Fotó: Animaliberaction Facebook oldala
„A legmegfelelőbb intézkedésekkel biztosítható a Kj1 néven azonosított példány esetleges fogságban tartása” – így nevezték el a medvét – döntött a trentói regionális közigazgatási bíróság, amely elfogadta több állatvédő csoport által benyújtott kérelmet, hogy ne hajtsák végre a medve megölésére vonatkozó parancsot.
A tartományi elnök, Maurizio Fugatti vasárnap adta ki a parancsot, amelyhez bizonyítékokat csatoltak arról, hogy a „Kj1” nevű medve felelős a turista megtámadásáért, és így elrendelte a medve kilövését, ami tíz nap vita után a második ilyen parancs volt.
Az olasz Állatvédelmi Országos Szervezet (ENPA) azt mondta, attól tart, hogy a „Kj1” medvét orvvadászok fogják megölni, ahogyan korábban két másik medvével is történt, amelyek kilövéséről Maurizio Fugatti szintén döntött.

Mint megírtuk, a medvetámadásra július 16-án került sor, a turista egyedül sétált az erdőben, amikor rárontott a vad. A férfi a kezén és a lábán sérült meg. A tartományi elnök ekkor adta ki az első parancsot a medve kilövésére, de ezt a bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy „nem volt végleges felmérés a medvetámadás valós nyomon követhetőségéről”.
Nem ez az első ilyen jellegű eset, amely vitát vált ki Olaszországban. Tavaly szeptemberben például egy veszélyeztetett barnamedvebocs megölése tiltakozási hullámot váltott ki, sőt megfenyegették az állatot lelő férfit, aki rendőri védelemre szorult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?