Kilőtték a turistára támadó olasz medvét – az állatvédők korábban Romániába költöztették volna

Az észak-olasz Alpokban, Trento tartományban a helyi hatóságok kedden kilövettek egy „veszélyesnek” ítélt hárombocsos anyamedvét. Arra hivatkoztak, hogy a medve július elején rátámadt egy turistára, és több alkalommal „találkozott” emberekkel.

A tartományi hatóság vezetője, Maurizio Fugatti utasította a helyi erdészetet, hogy lőjék ki a medvét. „KJ1 veszélyes példány volt” – közölte a helyi hatóság. „A medve legalább hét alkalommal került kapcsolatba emberekkel, július 16-án megtámadott egy 43 éves francia kirándulót, akit a karján és a lábán sebesített meg, idézi a helyiek érvélését a Dig24 hírtelevízió.

Fotó: Animaliberaction Facebook oldala
Olaszország nemzeti környezetvédelmi minisztere elítélte a regionális hatóság döntését. „A medvék megölése nem megoldás a problémára” – mondta Gilberto Pichetto Fratin. Elismerte, hogy valószínűleg szükség van a cselekvésre, és azt mondta, hogy a sterilizálás lehet a megoldás. Szerinte hiba volt, hogy a medvék újratelepítési programját, amely 1999-ben uniós támogatással kezdődött több alpesi országban , a potenciális turisták számára attrakcióként próbálják népszerűsíteni. Közben az OIPA állatvédő csoport szerint a kilövésről szóló rendeletet egyik napról a másikra adták ki, ami lehetetlenné tette, hogy az utolsó pillanatban jogilag megtámadják az intézkedést, ahogyan azt korábbi ügyekben már megtették.

Amint arról beszámoltunk, az állatvédők bírósági úton próbálták elérni, hogy ne hajtsák végre az olaszországi Trento tartomány elnöke által kiadott parancsot a turistára támadó medve lelövésére.

A körülményekre való tekintettel állatvédő szervezetek azt javasolták, hogy a medvét szállítsák Romániába.

A Trento környéki területen eddig kilenc esetben fordult elő, hogy a mintegy 25 éve tartó újratelepítési projekt során medvék emberre támadtak. Hasonló problémákat dokumentáltak más alpesi szomszédos országokban, például Szlovákiában is. Ez kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a régió képes-e még eltartani medvéket, mivel sokkal sűrűbben lakott és gyakrabban látogatott, mint amikor a medvék még nagy számban éltek az Alpokban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?