Hargita Challenge negyedszer

Negyedik alkalommal tartanak autós hegyibajnoki futamot a Hargitafürdő felé vezető megyei úton, az eseményt a hazai autósport szövetség égisze alatt az AT Motorsport SE és Csíkszereda polgármesteri hivatala közösen szervezi partnerségben a Hargita megyei önkormányzattal és a Hargita Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatósággal. A Hargita HillvClimb Challenge az országos hegyibajnokság negyedik futama, a versenyt június 28. és 30. között tartják.

Akárcsak az elmúlt két évben, idén is nemzetközi lesz a verseny, hiszen az előzetes nevezési listán már szerepelnek bolgár pilóták, ám ma estig még lehet iratkozni a viadalra.

Több Hargita megyei sportoló már az elmúlt héten nevezett, a székelyudvarhelyi Jakab Attila és Gál István mellett a csíkszeredai Szabó Botond, Popovici Loránd és Teslovan Alexandra is az indulók között lesz.

A Hargita Challenge pénteken Csíkszeredában a gépátvétellel és a versenyzőmustrával kezdődik el, a nap folyamán a nézőközönségnek lehetősége nyílik megtekinteni a versenygépeket a Szabadság téren. Szombaton és vasárnap viszont már a Hármaskereszt és a Hargitafürdő közötti 138A megyei úton száguldanak a pilóták, összesen kilenc „mászás” szerepel a kiírásban. A pálya hossza 3652 méter, a rajt és a cél közötti szintkülönbség pedig 246 méter, az átlagemelkedő 6,64 százalékos.

Fotó forrása: harghitachallenge.com

A szervezők az országban egyedülálló módon idén is több kategóriában osztanak különdíjakat. A legjobb időeredményt elérő pilóta lesz a „Hegy Királya”, a leggyorsabb ifjúsági pilótát a „Ritner Béla Junior Flat Out” trófeával díjazzák, míg a veterán autóval versenyzők közül a leggyorsabb pilóta a Dietrich Árpád-trófeával távozhat, de különdíjat kap a legjobb női versenyző is.

Partnerségben a Csíki Trans Kft-vel a szervezők idén is biztosítanak szurkolói buszt, amellyel a nézők pályára jutását könnyítik majd meg. A szervizpark mentén lesz egy szurkolói zóna, ahol a versenyzők és a nézők is falatozhatnak, illetve a szervezők több meglepetéssel is készülnek majd azoknak, akik a futamok közötti szünetekben oda látogatnak.

Mivel a verseny háromnapos, így a Hargitafürdőre vezető 138A megyei úton június 29-én és 20-án hosszú időre lesz teljes útzár. Szombaton lesznek a hivatalos edzések, vasárnap pedig a futamok, így mindkét napon teljes útzár lesz a Hármaskereszttől Hargitafürdőig 8:30-tól, 19, illetve 17:30 óra között. Azonban mindkét napon másfél órára ideiglenesen felnyitjuk az utat az üdülőtelepről ki- és behajtani szándékozók előtt: szombaton 13 és 14:30, vasárnap pedig 11:30 és 13 óra között.

A versenyautókat már pénteken, június 28-án meg lehet tekinteni a megyeszékhely központjában, ugyanis a Szabadság tér ad helyet 10 és 18 óra között a hivatalos gépátvételnek, a versenyzők hivatalos bemutatása 19 órától lesz, ugyanakkor vasárnap 18:30-tól itt lesz a díjkiosztó ünnepség is.

A pénteki versenyzői mustrát, a szombati edzéseket, a vasárnapi futamokat és a díjkiosztót élőben lehet követni az esemény, valamint a hazai autósport-szövetség közösségi oldalán, viszont a futamokat a TVR Sport is élőben közvetíti.

A verseny programja

Péntek: Csíkszereda, Szabadság tér

  • 10:00–18:00 Hivatalos gépátvétel
  • 19:00 óra A versenyzők hivatalos bemutatása

Szombat: Hármaskereszt – Hargitafürdő

  • 08:30 Útlezárás – 138A megyei út
  • 09:00–13:00 Szabadedzések
  • 13:00 Közúti forgalom ideiglenes felnyitása
  • 14:30 Útlezárás – 138A megyei út
  • 15:00–19:00 Időmérő edzések
  • 19:00 A közúti forgalom felnyitása – 138A megyei út

Vasárnap: Hármaskereszt – Hargitafürdő

  • 08:30 Útlezárás – 138A megyei út
  • 09:00–11:30 Szabadedzések
  • 11:30 A közúti forgalom ideiglenes felnyitása
  • 13:00 Útlezárás – 138A megyei út
  • 13:30 1. futam
  • 15:30 2. futam
  • 17:30 A közúti forgalom felnyitása – 138A megyei út

Vasárnap: Csíkszereda, Szabadság-tér

  • 18:30 Díjkiosztó ünnepség
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?