Csíkszereda: megemelték a bölcsődei étkezés díját

Huszonkét lejről huszonötre emelték a csíkszeredai bölcsőde napi étkezési díját, amit az energiaárak emelkedésével indokoltak – egyebek között erről döntött a város önkormányzati képviselő-testülete keddi rendkívüli ülésén.

A soron kívül összehívott tanácsülésen elhangzott, hogy 2022 óta nem emelték a bölcsődei napi étkezés díját, viszont a szolgáltató céggel kötött szerződés június 31-én lejár, amit meg kell hosszabbítani, de a villanyáram, a gáz és az üzemanyagárak emelkedése miatt a napi díjat is kénytelenek megemelni 22 lejről 25 lejre. Az új díjszabás július elsejétől lép érvénybe.

Illusztráció: a szerző felvétele

A testület a Gál Sándor téri parkolók, zöldövezet és játszótér felújításfelújítási munkálatai dokumentációjának módosításáról is döntött. Bors Béla alpolgármester hangsúlyozta, hogy a módosítás nem érinti a beruházás teljes értékét – ez áfával mintegy 8,9 millió lei –, ami nem változik. Az elöljáró megjegyezte: „záros határidőn belül” szeretnék átvételezni a munkálatokat és használatba adni a területet a helyszínen található okosvécével együtt. Kérdésre válaszolva elmondta, a parkolók optimalizálása miatt vannak azokat srégen festették fel, így sikerült 72 megállóhelyet kialakítani.

Több terület bérleti díjának meghosszabbításáról is döntött a testület. A MOL Románia Petroleum Products számára 10 évre hosszabbította meg egy 3469 négyzetméteres terület bérleti szerződését a Brassói úton, valamint a Petőfi Sándor utcában az Öcsi Fuel Rt.-vel kötött haszonbérleti szerződés meghosszabbításának jóváhagyásáról is határozott, ami egy 121 négyzetméteres területet érint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?