Csíkszereda ismét nekifutott

Harmadik alkalommal szervezte meg Csíkszeredában a The House Egyesület a „Fuss NEKI!” elnevezésű adománygyűjtő akcióját, melynek központi eseményét szombaton tartották meg a hargitai megyeszékhelyen. Ebben az évben harminc civil szervezet közösségi kezdeményezését lehet támogatni.

Nyüzsgő, színes forgataggá állt össze Csíkszereda központjában a Fuss NEKI! adománygyűjtő kampány fő rendezvényére érkezett sok száz önkéntes. A Szabadság téren felállított sátrakban harminc olyan civil szervezet mutatkozott be, amelyek közösségi projektjeik megvalósításához gyűjtenek adományokat.

A The House Egyesület felhívása szerint a támogatásra „kínált” projekt konkrét közösségi ügyet kell szolgáljon, amelynek mérhető eredménye van, változást generál a közösség életében és legtöbb 12 hónap alatt megvalósítható.

Mindennek megvalósításához a civil szervezetek nagyköveteket kértek fel, akik segítenek az adománygyűjtésben. Szombaton a nagykövetek százai, pontosabban több mint 1200 ember gyűlt össze, hogy nagy közös bemelegítés után elinduljon az általa vállalt táv teljesítésére. Minderről Simó Réka főszervező, projektvezető tájékoztatott a Maszol.ro érdeklődésére.

A futók 1, 5 és 10 kilométeres távot vállalhattak, a kerékpárra pattanók 5, 10 vagy 20 kilométert teljesíthettek. Ezen kívül akadtak egyéni vállalások is, sokan például a sétát választották, amelyet akár babakocsival is megtehették. A képzeletbeli rajtvonalról sorban startoltak el a színes egyenpólókba öltözött csapatok. Iskolák, egyesületek, sportklubok csoportjai vágtak bele vidáman a különböző távokba.

A szervezők és a résztvevő szervezetek gondoskodtak arról, hogy az eseményre kilátogatók tartalmasan tölthessék el az időt. A projektek megismerése mellett lehetett társasjátékozni, ügyességi feladatokat teljesíteni, zenei foglalkozáson részt venni, vagy éppen jelmezekbe bújva emlékfotókat készíteni.

Az adománygyűjtő akció egészen június 3-áig tart, eddig lehet támogatni a nagyköveteken keresztül a különböző programok megvalósítását. A részletek megtalálhatók a Fuss NEKI! honlapján és hivatalos közösségi média oldalán. A szervezők közel 600 ezer lej összegyűjtését tűzték ki célul, de ez az összeg akár 1 millió lejre is emelkedhet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?