banner_DVdnQ8MO_970x250 (2).png
banner_yxa2hhhn_728x90 (3).png
banner_6Z9d5FZx_300x250.png

Csíkszereda: megújul a Vigadó, újjáépítik a strandot és művészeti központtá alakítanak egy kazánházat

A Vigadó felújítása, a városi strand újjáépítése és a Piac utcai kazánház kortárs művészeti központtá alakításában megtörtént az első kiemelkedő lépés, hiszen a csíkszeredai önkormányzati testület a pénteki ülésén elfogadta a három beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, ezzel utat nyitott a műszaki tervezés előtt. Jóváhagytak egy övezeti rendezési tervet is, amely lakóövezet létrehozását készíti elő a Barancs utcában.

A csíkszeredai önkormányzati testület májusi soros havi ülésén számos napirendi pont közül kiemelkedett három megvalósíthatósági tanulmány kérdése: egyik a Vigadót, a másik az egykori IPIC-strandot, a harmadik a Piac utcai kazánházat „hozza helyzetbe”. A Petőfi Sándor utca impozáns, de mára megviselt állapotú műemléképületének átfogó felújítása a tanulmány szerint 25,81 millió lej értékű beruházás. Erre a célra az Európai Uniós Központi Régió Programból 22,35 millió lejes támogatásra pályázhatunk idén november 8-ig.

A szerző felvétele

A Piac utcai kazánház átalakítására ugyancsak finanszírozást biztosít az említett uniós program: a 20,01 millió lejesre becsült projekt megvalósítására 17,47 millió lejre pályázott az önkormányzat. Az egykori IPIC-strand, új nevén Csobbanó Strand megvalósíthatósági tanulmányát szintén elfogadta a testület.

Az ülés keretében jóváhagytak egy vállalkozói kezdeményezésből indított övezeti rendezési tervet is (PUZ), amely a somlyói övezetben található Barancs utca 6500 négyzetméteres területét rendezi. Beltelkesítés után lakóházak, társasházak épülhetnek rajta.

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_VLbX1df7_bga_alap_logo.png

Kimaradt?