Szennyvízhálózat-bővítésről, útfelújításokról döntöttek Csíkszeredában

Infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos fontos döntéseket hozott legutóbbi ülésén Csíkszereda önkormányzati testülete. A városatyák két fontos beruházás beavatkozási dokumentációját, illetve megvalósíthatósági tanulmányát fogadták el, de döntöttek Csíkszereda általános városrendezési tervének meghosszabbításáról is. Az októberi ülés ugyanakkor a városvezetés félidős munkája rövid összegzésének is teret adott.

„Szinte napra pontosan két éve dolgozunk együtt, számos sikertörténetet tudunk felmutatni a problémák, nehézségek mellett. Köszönet érte!” – fogalmazott Korodi Attila polgármester napirend előtti felszólalásban. A mandátum félidejéhez érkezve a városvezető olyan sarokpontokat emelt ki beszámolójában, amely nem a teljes tevékenységet összegzi, inkább arra mutat rá, hogy hány új feladatot vett magához az önkormányzat a régiek mellett.

„Jelen pillanatban 235 millió lej értékben valósítunk meg uniós projekteket, amelyhez hozzárendelődik még egy 37 millió PNDL-s pályázati keret. 180 millió lej értékben nyújtottunk be új pályázatokat az Európai Unióhoz és a Norvég Alaphoz, illetve 15 millió értékben Környezetvédelmi Alaphoz. Az Anghel Saligny programban 43 millió lej értékben nyertünk támogást, még elbírálás alatt van egy 23 millió lej értékű csomag gázhálózat-fejlesztésre” – összegzett a polgármester, majd arra is rámutatott, hogy először van részvételi költségvetés, először pályázott a város elektromos autótöltő állomásra.

A sportingatlanokat egy erre a célra létrehozott cég ügykezeli, gazdaságfejlesztési stratégia készült, működik a Helyi Rendőrség, ennek eredménye pedig már látható, például a Petőfi utcában, magyarázta korodi Attila. Sporttámogatásra háromszor, míg kulturális programokra, valamint útkarbantartásra és a közvilágítás felújítására több mint kétszer annyit fordít Csíkszereda, mint 2019-ben.

Az októberi ülés egyik legfontosabb döntése a csibai övezet szennyvízhálózatának bővítését célzó beruházás megvalósíthatósági tanulmányának a jóváhagyása volt. A polgármesteri hivatal közleménye emlékeztet, ez a városrész is része volt a Regionális Operatív Program környezetvédelmi tengelyéből finanszírozott óriásprojektnek, melyre a Harvíz Rt. 200 millió értékű támogatást hívott le. Végül ez az övezet nem maradhatott a pályázat része, így most más forrásból, az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) igyekeznek a problémát a város megoldani. Az Aqua Canal Design Kft. által készített megvalósíthatósági tanulmány szerint a beruházás értéke 19,8 millió lej, amely 14,8 km-nyi hálózat kiépítését és közel 300 bekötést foglal magában.

A képviselők elfogadták a Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítására vonatkozó dokumentációt is. A terv az esővízelvezető hálózat kiépítését, közel 3000 méternyi útszakasz aszfaltozását, járdák kiépítését, a közvilágítás felújítását és az Akác és a Hajnal utcák kereszteződésénél egy körforgalom kialakítását foglalja magába. A beruházás összértéke 29,8 millió lej, ebből a helyi költségvetést közel 8,7 millió lej terheli.

Napirenden szerepelt továbbá Csíkszereda általános városrendezési tervének frissítése is. A 2012-ben jóváhagyott, majd 2017–2018 között felfüggesztett, és 2018-ban újra jóváhagyott általános városrendezési terv jövő hónapban lejár. A tervezet elfogadásával – a törvény értelmében – további 10 évre hosszabbították meg az érvényességét, de időközben elkezdődik az új terv előkészítése is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?