Elfoglalta hivatalát Csíkszereda két új alpolgármestere

A várakozásoknak megfelelően elfogadta a csíkszeredai városi képviselőtestület az RMDSZ városi szervezetének javaslatát, és Sógor Enikőt, valamint Bors Bélát választotta meg a hargitai megyeszékhely két alpolgármesterének hétfőn. Dósa Szilárd városmenedzser keddtől látja el feladatát.

Főként procedurális kérdésekben hozott határozatokat hétfői soron kívüli ülésén Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az ülés kezdetén letette hivatali esküjét Ábrahám Előd Lajos képviselő, aki a múlt hétfői ceremóniáról igazoltan hiányzott. Az ülésen megválasztották a város két alpolgármesterét.

A testületi titkos szavazáson az RMDSZ frakció két tagjának, Bors Bélának és Sógor Enikőnek szavaztak bizalmat a képviselők a 2020–2024-es mandátum idejére. A képviselőtestület Erdélyi Magyar Szövetséget képviselő frakciója Tőke Ervint javasolta a tisztségre.

Döntés született arról is, hogy a következő negyed év önkormányzati ülésein András Hunor Jenő látja el az elnöki tisztséget, távollétében Bíró Albin fogja helyettesíteni.

A hétfői ülésen elhangzott az is: a városházi szakbizottságok rendszerében lesz változás és a korábbi hat helyett ötöt hoznak létre (a gazdasági, közszolgáltatási és kereskedelmi bizottságok egybeolvadnak), esetenként nagyobb létszámmal. Egyelőre csak azokat alakították meg, amelyek szükségesek a városmenedzser keddi munkába állásához. Korodi Attila polgármester megerősítette, hogy elöljárói jogkörénél fogva Dósa Szilárd jogászt nevesíti a városmenedzseri tisztségre.

Korodi Attila polgármester javasolta, hogy az önkormányzati testület üléseit a jövőben helyezzék át online térbe, így biztosítva a teljes létszámot például karantén-kötelezettség esetén is.

Kapcsolódók

Kimaradt?