Gyerekkorában az illyefalvi fiúkkal kezdett el focizni a sepsiszentgyörgyi születésű Nombot Annabelle, tehetségére pedig hamar felfigyeltek az OSK akadémiáján is. Ahogy teltek az évek, egyre többet fejlődött, majd eljött az idő, amikor karrierje érdekében Csíkszeredába költözött és az FK játékosa lett. Mindössze 15 éves volt, amikor már a felnőtt csapat tapasztalt játékosaitól tanulhatott a pályán, remek teljesítményével pedig a szakmai stáb bizalmát is még inkább elnyerte. Úgy érzi, karakterét is a focinak köszönheti, szeretne a pályán kívül is a lehető leghatározottabb lenni. Bár az edzések miatt gyakran hiányoznia kell az iskolából, fáradtan is ráveszi magát, hogy leüljön a könyvek mellé, hiszen tudja, az életben erre is nagy szüksége lesz.

– Mi volt az első focival kapcsolatos emléked?

– Gyerekkorom nagy részét Illyefalván éltem le, ahol a nagyszüleim élnek. Az ottani fiúkkal kezdtem el játszani. Ők az utcában játszottak és általuk megismertem én is a játékot. Mivel gyakran nem tudtam mással eltölteni az időmet, nagyon sokat játszottam velük.

– Mikor kezdted el azt érezni, hogy komolyabb szinten is foglalkozni szeretnél vele?

– Olyan hétéves lehettem, amikor először gondoltam arra, hogy kipróbálhatnám a játékot komolyabb szinten. Akkoriban eljött hozzám egy sepsiszentgyörgyi edző, aki a Sepsi OSK-nál dolgozik, Berde István. Ő kérdezte meg tőlem, hogy szeretnék-e csatlakozni a klub lánycsapatához, én pedig igent mondtam.

– Ha jól tudom, akkoriban a női foci Romániában fejletlenebb volt, mint ma. Az akadémián milyennek tűnt a helyzet, volt-e elég játékos?

– Akkoriban még több is volt, mint mielőtt eljöttem a klubtól, viszont valóban fejletlen volt még a foci a mostani helyzethez képest. Még elég friss volt a sportág arrafelé, a legtöbben nem is vették igazán komolyan. Aztán a végére változott a helyzet, mindenki elkezdte jobban odatenni magát és komolyabb szinten edzettek.

– Hogyan jött számodra a lehetőség, hogy idővel a Csíkszeredához igazolj és sokat gondolkodtál-e a döntésen?

– Volt egy korosztályos, U15-ös meccsünk, a Sepsi játszott a Csíkszeredával és a felnőtt csapat akkori edzője, Kollár Péter kijött megnézni. Ő figyelt fel a játékomra, majd elkérte édesanyám telefonszámát. Megkérdezte, hogy szeretnék-e átjönni. Nagyon sokat gondolkoztunk a döntésen. Én ki szerettem volna próbálni magamat Csíkszeredában, mert a klub magasabb szinten van, és tudtam, többet tudok fejlődni itt. Ezért végül beleegyeztem, hogy Szeredába költözzek, és itt folytassam a pályafutásomat.

– Nagyon fiatalon lettél tagja a felnőtt keretnek. Mennyire volt ezt neked könnyű kezelni?

– Elsőre elég nehéz volt, mert a korábbinál nagyobb terhelést éreztem. A játék és az edzések gyorsasága is szokatlan volt számomra. Beletelt egy kis időbe, amíg hozzászoktam, szerintem még mindig nem alkalmazkodtam teljesen, de mostanra már elég sokat fejlődtem és úgy érzem, jól haladok. Kezdem a gyors játékot is egyre jobban megszokni.

– El is jött az a pont tavaly, amikor kezdtél gyakrabban gólokat lőni, jól teljesíteni, a Román Kupa megnyerésében pedig kulcsszerepet vállaltál. Mikor érezted először, hogy megvan a csapat és az edző bizalma is feléd?

– A múlt szezon közepétől éreztem ezt. Akkor kezdtem több lehetőséget kapni, többet játszani. Akkor már a csapattársaim játékát is éreztem nagyjából. Az edzőm részéről akkor éreztem igazán a bizalmat, amikor becserélt a kupadöntőn is. Nem gondoltam volna, de szerencsére sikerült bizonyítanom és együtt hazahoztuk a trófeát.

– A nyáron edzőváltás történt nálatok, Kollár Péter helyére Szeitl Szilvia érkezett. Mennyire éreztél nagy változást a csapat játékában?

– Nagyon nagy változást nem lehet érezni, taktikailag és az edzések szempontjából valamilyen szinten változott a helyzet. Bővült a keret, jöttek új játékosok, ez segített nekünk több dologban, összeségében nem volt nehéz megszokni az új szakmai stábbal a közös munkát.

– Milyen hosszú távú céljaitok vannak a következő évekre?

– Szeretnénk hazahozni a bajnoki címet is. Ebben a szezonban is ezt terveztük, de sajnos nem sikerült. A Román Kupát viszont idén és jövőre is itthon szeretnénk tartani. A fő célkitűzések ugyanazok, amelyek eddig is voltak. Minél többet szeretnénk segíteni egymáson, hogy erősebb legyen a csapat. Fontos, hogy a stábbal és az edzővel is mindenki egytől egyig jól kijöjjön.

– Ha a személyes fejlődésedet nézzük, miben szeretnél még előre lépni?

– Mivel még nagyon fiatal vagyok, sokat szeretnék fejleszteni a fizikumomon és a gyors gondolkodáson, mert ez nagyon sokat segíthet nekem a jövőben. Ezt sokan mondják nekem, beszéltük az edzővel is. Emellett a technikámon is dolgoznék, valamint az önbizalmamon, hogy még jobb karakterem lehessen a pályán.

– A sulis élet és a foci összeegyeztetése mennyire jelent neked nagy terhelést?

– Egy picit necces, mert az edzések iskolaidőben szoktak lenni. Akkor mindig el kell jönnöm a suliból, de próbálok minél több anyagot bepótolni és elkérni a leckéket. Edzés után persze alapból fáradt vagyok, így nehezebb odaülni a könyv mellé, de mindenképpen meg kell csinálnom.

– Hogyha össze kell foglalnod, mit adott neked ez az év és mit kaptál a focinak köszönhetően, akkor mi jut eszedbe?

– Nagyon sok tapasztalatot és jótanácsot kaptam játékosoktól, edzőktől, megfigyelőktől. Ezért én nagyon hálás vagyok és még mindig hasznukat veszem. A focitól leginkább a karakteremet kaptam, jobban felvállalom magam a pályán és a pályán kívül is. Nagyok sok önbizalmat tud adni ez a sportág az embernek.