Sokáig egyáltalán nem volt köze a küzdősportokhoz, orvosi tanácsra kezdett velük foglalkozni a zeteváraljai Yda Gábor. Kipróbálta a kick-boxot, a birkózást és brazil jiu-jitsut is, így egyenes út vezetett számára a kevert harcművészetek világába, az MMA-ba. Amikor először kellett a székelyudvarhelyi közönség előtt megmutatnia a tudását, nagy nyomást nehezedett rá, semmiképpen nem akart előttük veszíteni. A folytatásban már az izgalmakat is jobban megtanulta kezelni, ma pedig már sokkal nagyobb önbizalommal áll ki ellenfelei ellen. Úgy érzi, 48 évesen az idő már nem neki kedvez, ennek ellenére még néhány évig szeretne aktívan bunyózni a ringben, utána pedig edzőként folytatná. Szerinte Hargita megyében nagyon sok olyan fiatal küzdősportoló van, aki hosszú távon sokra viheti.

– Az MMA előtt mennyire volt fontos a sport az életedben?

– Az MMA-s karrierem előtt erőember voltam, nagy súlyokat mozgattam meg, de küzdősporttal egyáltalán nem foglalkoztam. Egy idő után nagyon meghíztam, elmentem orvoshoz is, ő azt javasolta, hogy válasszak valamilyen intenzív sportot. Székelyudvarhelyen van egy jó kick-boksz csapat, ahol lefogyasztottak. Nem sokkal később a szintén MMA-s Jakab testvérek hazajöttek látogatóba Angliából, s ők kérdezték meg, érdekelne-e a bunyó. Innentől maguktól következtek a dolgok, elkezdtünk Sepsibodokra is járni, brazil jiu-jitsura, Bara János fekete öves mesterhez. Udvarhelyen Katona Laci bácsihoz és Katona Zsolthoz is kezdtem járni birkózásra. Mindenki nagyon sokat segített nekem.

– Ezek közül az edzésformák közül melyiket volt a legnehezebb megszoknod?

– A birkózás nagyon nehéz volt, mert később fogtam neki, mint a többi sportnak. Ennek ellenére azt szerettem meg a legjobban. Nem könnyű amellett a brazil jiu-jitsu sem.

– Ami az első Hargita Fight Nightra való edzést illeti, hogyan raktad össze a felkészülési tervet?

– Két hónappal a gála előtt felköltöztünk Sepsibodokra, ebben a pici faluban működik az edzőterem. Bara Jánosnak van az udvaron egy kicsi házikója, abba költöztünk be Toró Ákossal, egy fiatal bunyóssal,  aki szintén az eseményre készült. Ott éltünk, onnan is mentünk bunyózni, olyan volt az egész, mint egy Van Damme-os film, nagyon jól éreztük magunkat.

– Amikor először a ketrecbe kellett lépned nagyobb közönség előtt, volt-e benned izgalom?

– Nagyon izgultam, emellett a saját városomban bunyóztam, s úgy éreztem, nem szabad megverjenek. Ez olyan hatalmas nyomás, amit az emberek nem látnak, de nagyon nehéz kezelni. Kicsit ez hatással volt rám, sikerült a meccs, de nem tudtam teljesen önmagamat adni a ketrecben. Az első bunyóm egy kellemetlen stílusú ellenféllel volt, ilyenkor kicsit össze is zavarodik az ember.

– Ezután a második és harmadik szereplés alkalmával már sikerült tudatosabban összeraknod, hogy mit fogsz csinálni a ringben?

–Igen, most már nagyon jól érzem magam a ringben. A Hatgita Fight Night megálmodója, Kovács Krisztián edzőtársam. Ketrecben készülünk, ami sokat jelent az izgulás legyőzésében. Jó sportolókkal és edzőkkel készülhetek, emiatt már az önbizalmam is sokkal nagyobb, mint korábban.

– Ami az étrendet illeti, a korábbihoz képest mennyire kellett megváltoztatnod?

– Teljesen megváltoztattam a korábbit. Nem eszek cukros kajákat és műkajákat. Erre oda kell figyelnem. Néha azért bűnözök. Az azért kell, hogy néha megigyunk egy kólát vagy megegyünk egy nagy pizzát.

– Naponta mennyi időt tudsz szánni a felkészülésre?

– A mai napom például úgy néz ki, hogy reggel volt egy erősítő edzésem, ami után 2 óráig pihenhetek, utána háromra mehetek birkózni, majd megyek tovább bokszolni. Ez egy átlagos hétköznapi nap. Minden nap edzek, vasárnap pedig kocogok. Amikor egy mérkőzés közeleg, egy hónappal előtte kimegyek Magyarországra, ott készülök fel rá.

– Mennyire bírja a tested a terhelést, volt-e bármilyen fizikai problémád az évek során?

– Az egyik edzőtáboromban kiment a bokám, másfél éve. Utána a fejlődésnek is köszönhetően lazultam, nem vagyok már olyan merev, ezért nem is sérülök annyit. Huszonöt évesekkel edzek, semmi komolyabb bajom nincs. Az, hogy a szemem néha felszakad, az nálunk olyan, mint amikor a futballistáknak megrúgják a bokáját. Persze az oldalbordám is volt betörve, mert idő kellett, amíg a szervezetem megszokta az ütéseket, utána szerencsére nagyobb sérülésem nem volt.

– Milyen céljaid vannak a folytatásra nézve?

– Az idő már nem kedvez nekem, hiszen 48 éves vagyok. Szeretnék azért még bunyózni néhány évet, utána edzősködnék. Be szeretnénk vezetni a fiatalokat is az MMA és a küzdősportok világába. Vannak is Székelyudvarhelyen és Hargita megyében tehetséges bokszolók, birkózok és egyéb küzdősportosok. Már kezdtem is egyeseknek edzéseket tartani más edzők segítségével. Ki akarjuk taposni az utat a fiataloknak.