Felmondott egy közalkalmazott, mert a fizetését a nagy semmiért kapta

Több mint öt hónapig állt egy megyei önkormányzat alkalmazásában úgy, hogy semmiféle munkavégzést nem vártak tőle.

Felmondott egy közalkalmazott, adta hírül az economica.net gazdasági hírportál. Első látásra ennek a történésnek nulla a hírértéke, valójában azonban nem így van: az illető arra hivatkozva mondott fel, hogy semmit sem kellett dolgoznia, a fizetését a nagy semmiért kapta.Fotó: Kiss Gábor

Ciprian Tișea 2022 augusztus 18-án lett Oliviu Buzgău, a Szatmár megyei közgyűlés PSD-s alelnökének a tanácsadója. A 43 éves férfi bére 6500 lej volt, ami nem kevés, főleg annak fényében, hogy az önkormányzati vezetőnek nem volt szüksége a tanácsadója tanácsaira. „Ezen felmondás benyújtásának az oka az, hogy az alkalmazásom óta nem kértek tőlem semmiféle érdemi munkavégzést, így tehát semmilyen, a munkaköri leírásban foglalt szakmai tevékenységet nem végeztem” – olvasható a február 1-én benyújtott dokumentumban.

A továbbiakban Ciprian Tișea azt állítja, hogy minden reggel pontban 8-kor megjelent az irodában, s megkérdezte a feljebbvalóját, mik az aznapi feladatok. A válasz minden esetben ugyanaz volt: ”Itt kell ülnünk”.

A korábbi tanácsadó elmondása szerint a többi kolléga sem kapott sérvet a sok munkától, a hangulat piknik jellegű volt. A munkaidő betartásán kívül feletteseinek egyetlen elvárásuk volt Tișeával és ugyanazon irodába bejáró kollégáival szemben: hogy előzékenyen kinyissák az ajtót a másik alelnöknek, a szintén PSD-s Lenuța-Titiana Corneának, s hogy hangosan köszönjenek neki.   

Kapcsolódók

Kimaradt?