Ilyen az, amikor takarékoskodik a kormány: közel nyolcezer új munkatárs érkezhet a belügyhöz
Az illetékesek szerint az intézkedés, legalábbis egyelőre, nem növeli a költségvetési kiadásokat.
A Belügyminisztérium alá tartozó testületekben 7880 állás létrehozásáról döntött szerdai ülésén a Ciucă-kabinet. Ezek nagy többségét, 5654-et rendőrök fogják betölteni.
A döntés nagyon meglepő annak fényében, hogy a koalíciót alkotó pártok két nappal korábban jelentették be, június 1. hatállyal befagyasztják az alkalmazásokat a közszférában. Az intézkedés célja, hogy elejét vegye az eladósodottság növekedésének, mivel januárban a GDP-arányos államadósság meghaladta az 50 százalékot.
Annak, hogy új közalkalmazotti állások ezreinek a létrehozása homlokegyenest ellentmond a meghirdetett takarékoskodásnak és a közalkalmazotti létszám befagyasztásának a döntéshozók is tudatában voltak, így aztán igyekeztek tisztázni, hogy a látszat csal. Az intézkedés egyelőre nem jelent költségvetési pluszkiadást, sietett bejelenteni Dan Cărbunaru.
„Ez nem egy álláshirdetés a Belügyminisztérium részéről, hanem egy olyan bejelentés, mely a minisztérium szervezeti felépítésére vonatkozik, állásokról van szó, nem emberekről. Nem alkalmazásról beszélünk, 7880 személy alkalmazásáról, hanem állásokról a minisztérium szervezeti felépítésében. Ez egy szervezési forma, nem álláshirdetés” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
CSAK SAJÁT
Fölöttébb valószínű ugyanakkor, hogy a szervezeti felépítés bővítését rövid időn belül alkalmazások követik majd, másként ugyanis semmi értelme nem lenne létrehozni új állások tömkelegét.
A szóvivő elmondása szerint a személyzet létszámának növelését az indokolja, hogy megszaporodtak a feladatok is, főleg az Ukrajnából érkező háborús menekültek nagy száma miatt. Erősítésre van szükség az eltűnt személyek felkutatásával és az elektronikus követési rendszer működésbe helyezésével foglalkozó részlegeken is, mondta Cărbunaru. A szóvivő nem tért ki arra, hogy milyen módon könnyíti meg az egyenruhások munkáját állások ezreinek létrehozása, ha a kormány nem szándékozik betölteni azokat.