Családi típusú házakban élnek ezentúl az egyik nagyváradi árvaház lakói

Történelmi fordulóponthoz érkezett a Bihar megyei gyermekvédelmi rendszer: bezárták a nagyváradi, Feldioarei utcai árvaházat, miután az ott élő gyermekek és fiatalok családi típusú házakba költözhettek Hegyközpályiba és Fugyivásárhelyre.

Eredetileg tavaly ősszel kellett volna költözniük a gyermeknek, a pandémia azonban itt is közbeszólt, így csak az elmúlt napokban foglalhatták el új otthonukat, tudtuk meg Szántó Ildikótól, a Bihar Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság gyermekvédelmi szakszolgálatának vezetőjétől, aki az otthonoknak a koordinálását végzi.A fugyivásárhelyi családi típusú otthon | Fotók: Szántó Ildikó személyes archívuma

A házak körülbelül 300 négyzetméteresek, van háromágyas szoba testvéreknek, de vannak egy- és kétágyas szobák is, konyha, nappali, kis tanulószoba, látogatók fogadására alkalmas szoba, mindegyik szobához tartozik fürdőszoba, van irodahelyiség, minden feltétel, körülmény adott ahhoz, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, számolt be Szántó Ildikó. A házaknak nagy udvaruk van, a pályi háznak van egy kis kerti filagóriája is.

„A gyermekek jól érzik magukat, kezdik megszokni az új otthonukat, de nehéz átmenet nagy létszámú központból családi típusú házba átkerülni. A gyermeket fel kellett erre készíteni, kétszer-háromszor már voltak ott látogatóban. Megnézték a házat, mindenki kiválasztotta a szobáját, az ágyát” – mondta Szántó Ildikó, akitől azt is megtudtuk: a hegyközpályi házban a kisebb gyermekek vannak, 11-től 15 éves korig, a fugyivásárhelyiben a nagyobbak, 15-től 18 éves korig. Mindkét házba 12-12 gyerek került, velük hat munkatárs foglalkozik folyamatosan. A nevelői csoportban férfiak és nők, valamint házaspárok is dolgoznak, emellett szociális munkás és pszichológus is foglalkozik a gyermekekkel.

Hálószoba

„A segítségünkre jött a máramarosi Hope and Homes for Children Alapítvány, amely egész Romániában épít 20 éve házakat, gyermekotthonokat, ők a pályi ház elkészítésében segédkeztek, míg a vásárhelyi házat a Filantrópia Alapítvány támogatta. Ők két mikrobuszt is a gyermekek rendelkezésére bocsátottak.” – mondta Szántó Ildikó, aki azt is hozzátette: a gyerekek még iskolába járnak, tanulmányaikat ősztől ugyanott folytatják majd, ahol eddig, az iskolába járáshoz is szükség lesz majd a mikrobuszra. Tervezik egymás meglátogatását is, hiszen a gyermekek eddig együtt nevelkedtek, illetve nagyon fontos, hogy minél több közösségi programban, rendezvényeken vegyenek részt, ebben is segít majd a mikrobusz.

Bezárták a váradi gyermekotthont

„Ez történelmi fordulópont, mert az a központ, ahonnan elkerültek a gyermekek, több mint ötven éve működött. Az épületeket az 1970-es években emelték, akkoriban ezek a tanfelügyelőséghez tartoztak. A központ három épületből állt, internátusból, iskolából és magából a gyermekotthonból, amit árvaháznak hívtak annak idején. A családokból kiemelt vagy árva gyermekeket itt helyezték el, közel 300 gyermek is volt ebben a központban, majd az évek folyamán létszámuk csökkent. A gyermekek ugyanide jártak iskolába, negyedik osztályig, utána pedig a város más intézményeiben tanultak tovább” – idézte fel a bezárt árvaház történetét a szakszolgálat vezetője.

Szántó Ildikó

Az épületet 1998-ban vette át a gyermekvédelem a tanfelügyelőségtől, akkor mintegy 200 gyermek élt ott. A kis lakók létszáma folyamatosan csökkent, 2010 körül még 90-100 gyermeket láttak el, mostanra pedig 24 gyermek maradt, a többieknek sikerült családjaikhoz visszakerülniük, a 18. évüket betöltöttek pedig kikerültek a rendszerből.

„A gyermekjóléti, gyermekvédelmi alapellátás célja az, hogy a szociális munka eszközeivel hozzájáruljon a gyermeknek a testi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, vagy a családban történő nevelésük elősegítéséhez, és nekünk az a célunk ezzel, hogy a gyermek, aki bekerül a rendszerbe bármilyen ok miatt, visszakerüljön a családba, hisz ott találja meg a legmegfelelőbb körülményeket ahhoz, hogy megtanulja azokat a készségeket, amikkel ő majd felnőtt korában meg tud élni, és egyedül is boldogulhat” – fejtette ki a szakember.

Néhány évvel ezelőtt az Európai Fejlesztési Bank segítségével elindult egy állami projekt, amelynek az volt a célja, hogy a nagy létszámú gyermekotthonokat bezárják. Az országban több mint 150 olyan központ volt, ahol 100-200 vagy akár 300 gyermek lakott. A projekt lényege az volt, hogy ezekből a mamutközpontokból a gyermekek családi típusú házakba kerüljenek, egy ilyen otthonban legtöbb 12 gyermek élhet. Számukra családi körülményeket tudnak ott biztosítani, a lakásotthonban kialakított csoportgazdálkodásnak pedig az pedagógiai célja, hogy a családi háztartás vezetésének modellezése révén a gondozott gyermek képessé váljon saját háztartás vezetésére, amikor betölti a 18. évét.

A papfalvi otthon fiataljainak is segítenének

A Hope and Homes for Children Alapítvány 20 éve épít házakat, gyermekotthonokat egész Romániában, többek között Bihar megyében is. Az országban Bihar megye volt az egyik úttörője a családi típusú házaknak. 2005-ben nyolc családi típusú házat adtak át, ezek ma is működnek Nagyváradon, további két házat pedig más civil szervezetektől kaptak. Jelenleg 8-10-12 sérült gyermek él egy-egy ilyen házban, ide a legtöbben a nagy, Lalescu utcai árvaházból kerültek.

Az egyik nappali

Mint azt Szántó Ildikótól megtudtuk, Bihar megyében még egy nagy központ van, Papfalván. Ott jelenleg 33 ellátottjuk van, sérült gyermekek és fiatalok, ők is családi típusú házakba költözhetnek majd, de más céljuk is van. Mivel az otthon lakóinak több mint fele 18 év körül jár, vagy már elérte a nagykorúságot és képes önálló életet élni, bérelt lakásokat próbálnak meg biztosítani, a többi fiatalnak a Bihar megyei felnőtt rehabilitációs központokban biztosítanak folyamatos ellátást és gondozást. „A bérelt apartmanoknál a lényeg az, hogy az iskola elvégzése után munkahelyet találjunk nekik, és önálló életre tanítsuk őket, például tudjanak a pénzzel gazdálkodni, illetve az önellátást, a bevásárlást, a főzést tudják megoldani” – magyarázta a szakember.

Bihar megyében egyébként most következik az összes családi típusú ház, gyermekotthon kiszervezése. Már készülnek a feladatkiíró füzetek, amelyek alapján alapítványok, egyesületek vagy akár az egyház vehetik át a házak működtetését, de az ellátottak az igazgatóság hatáskörében maradnak, a költségeket pedig az állam fedezi. Ez az igazgatóságnak költséghatékonyságot jelent, de létszámcsökkentéssel jár majd, mert a személyzetet is az adott civil szervezetnek kell biztosítania.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?