banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Aranyért cserébe adta el 9 és 12 éves lányunokáit egy nagymama

Eladta 9 és 12 éves unokáját két, egyenként ezer eurót érő aranyérméért egy nő Mehedinți megyében. Az asszony a nemesfémekért cserébe kiházasította a két kislányt, akiket addig ő nevelt. Az idős asszony ellen a rendőrség eljárást indított, a két lányt pedig gyermekelhelyező-központba vitték.

A kiskorúakat a nagyanyjuk nevelte évek óta, mivel az apjuk elhagyta őket, az anyjuk pedig pszichikai problémákkal küzd. E hét elején a szomszédoknak feltűnt, hogy valami nincs rendben náluk, ezért értesítették a gyermekvédelmi hatóságot. Nekik lett ugyanis gyanús, hogy a két lányt eladhatta a nagyanyjuk.

A Mehedinți Megyei Szociális- és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Adrian Bidilici azt nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak, hogy a gyermekek és a nagymama is megerősítették vallomásukban, hogy aranyérmékért adta el a lányokat akaratuk ellenére. Egyiküket Dolj megyébe vitték, a másikuk szülőfalujában, Motru településen maradt. A 12 éves kislány esküvőjét meg is tartották Motruban, ő azonban nem sokkal azután hazamenekült a nagyszüleihez, mivel „új családjában” bántalmazták.

A hírtelevíziónak a lányokkal foglalkozó gyermekpszichológus, Lorena Popescu is nyilatkozott, aki elmondta, hogy a két gyermek zavarodott állapotban került az elhelyező központba, de most már kiegyensúlyozottabbak, és dolgoznak velük azon, hogy túltegyék magukat a történteken.

A rendőrség kiskorúak bántalmazása és ellenük elkövetett szexuális agresszió gyanújával indított eljárást.

(A címlapkép illusztráció | Fotó: Counselling/Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?