A szépkorúakat köszöntötték Nagyenyeden

Méltó módon köszöntötték szombaton este Nagyenyeden az időseket a Bethlen Gábor Kollégiumban, ahol Thurzó  Zoltán-koncertet és szeretetvendégséget rendeztek számukra.

A Fehér megyei RMDSZ és annak Nőszervezete, a Dr. Brendus Gyula Egyesülettel karöltve, először 2018-ban szervezett hasonló találkozót az Idősek világnapja alkalmából és azóta tevékenysége egyik kiemelt célkitűzésévé vált hagyományt teremteni az akkori kezdeményezésből.

A szerző felvétele

Lőrincz Helga alpolgármester, az esemény ötletgazdája, idén is meleg, szeretetteljes hangon köszöntötte az egybegyűlteket és bejelentette: ezután minden évben köszönteni fogják az 50. házassági évfordulójukat ünneplő, Nagyenyeden és a hozzátartozó falvakban lakó magyar házaspárokat. Idén két ilyen családot sikerült beazonosítani az egyházak segítségével, akiknek emléklappal és virágcsokorral kedveskedtek.

Az est fénypontja Thurzó Zoltán Magyar Kultúra-díjas zongoraművész Himnusz a magasban című előadása volt. A két Guiness-világrekordot megdöntő nagyváradi zongoraművész már korábbról ismert volt a nagyenyedi közönség előtt, hiszen 2015 decemberében is fellépett a római katolikus templomban.

A szombati koncertjén a művész a második rekordjának a történetét „mesélte el” zongorajátéka és a közben levetített film segítségével, amelyben szövegmagyarázatok kísérték a nepáli utat bemutató fotóösszeállítást. Mint ismeretes, a Himnusz a magasban elnevezésű projektje keretében, Thurzó Zoltán a Himalája hegységben, a világ legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek az 5364 méteren található alaptáborában játszott 2022 nyarán. A film segítségével a nézők végigkövethették a viszontagságos utat, amelyet a művésznek meg kellett tenni ahhoz, hogy rekordot dönthessen a világ legmagasabban bemutatott zongorajátéka kategóriájában.

A szerző felvétele

Thurzó Zoltán második kimagasló teljesítménye 2022 szeptemberében született meg, amikor otthonában 130 órán át zongorázott megszakítás nélkül és ezzel megdöntötte a világ leghosszabb zongorakoncertjének Guiness-rekordját.

Thurzó Zoltán játéka előtt és után fellépett a Bethlen-kollégium Chorus Princeps nevű, Szabó Zsombor zenetanár által vezényelt kórusa, amelyik abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a neves művész kísérte zongorán a diákokat.

A koncert után a szervezők a kollégium étkezdéjébe hívták meg a résztvevőket, ahol közös vacsorát szerveztek számukra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?