2,4 milliárd euróból digitalizálnák Romániát, részben a helyreállítási alapból

A pénz egy része az Európai Uniótól érkezne, a program időtartama 10 év.

Csillagászati összeget készül költeni a kormány az elkövetkező években az ország digitalizálására. Csupán az úgynevezett kormányzati felhőre 500 millió eurót szánnak, mely összeg a Európai Uniótól érkezne, az országos helyreállítási terv keretében. Ez egy komplex informatikai rendszer lesz, amely valamennyi minisztériumot és az azoknak alárendelt közintézményeket összekapcsolja egy központi adatbázissal.

Ennek eredményeként lényegesen csökken majd a bürokrácia, nem fordulhat többé elő, hogy ügyintézés során egy adott intézmény egy másik közintézmény által kibocsátott dokumentumot/igazolást kérjen a polgároktól. A digitalizálási stratégia fontos célkitűzése az is, hogy 8,5 millió személy elektronikus igazolványt kapjon. A kormányzati felhőben minden állampolgárnak lesz egy saját digitális mappája, benne valamennyi, a személyével kapcsolatos dokumentummal: születési bizonyítvány, személyazonossági igazolvány, a családi állapotára vonatkozó dokumentumok, gépkocsivezetői jogosítvány stb.

A tavaly ősszel közvitára bocsáttot digitalizálási program túlnő az országos helyreállítási program keretein. Az elképzelések szerint 10 év alatt 2,4 milliárd eurót költene az állam a közszolgáltatások digitalizálására.

A stratégia előírja egy sor létező, de elavult informatikai rendszer korszerűsítését, amilyen a Pénzügyi Információk Országos Központja (CNIF), az országos nyugdíjpénztár informatikai rendszere és az Egészségbiztosítások Informatikai Platformja (PIAS). Jelenlegi formájukban ezek elavultak, a hardverek és a szoftverek tekintetében egyaránt, a kezelésük nehézkes, gyakran lefagynak a rendszerek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Tervbe van véve az iskolai levéltárakban őrzött valamennyi dokumentum digitalizálása, valamint az E-patrimoniu nevű informatikai rendszer létrehozása a műemlékek korszerű nyilvántartására. Az Egészségügy Adatok Országos Megfigyelője elemzéseket és statisztikákat fog készíteni a szakminisztérium számára, hogy ezek alapján lehessen kidolgozni a fejlesztési szakpolitikát. A jelenleg használatban levő papíralapú egészségügyi statisztikai rendszer alapjait a 70-es években fektették le.

A stratégiát kidolgozó Ernst & Young tanácsadó cég szerint érdemes végrehajtani a fejlesztést, a hatalmas költségek viszonylag rövid idő alatt meg fognak térülni. Becsléseik szerint a bürokrácia visszaszorítása egy évtized alatt 1,8 milliárd euró megtakarítást eredményezhet az államkassza számára, s 2,3 milliárd euró értékű külföldi befektetést generálhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?