Kelemen Hunor: több mint 430 kilométer autópálya épülhet a helyreállítási alapból

Több mint 430 kilométer autópálya épülhet Romániában a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló európai alapból - jelentette ki péntek délutáni kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Mint elmondta, Bukarest hétfőn nyújtja be az Európai Bizottsághoz az országos helyreállítási tervet, és a nagy közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánja a számára elkülönített keret legnagyobb részét.Több mint 430 kilométer autópálya épülhet a nagy infrastruktúrára szánt 7,6 milliárd eurós keretből - tette hozzá.

Kitért arra, hogy Románia le kívánja hívni a számára elkülönített teljes, 29,2 milliárd eurós keretet, melynek a felét teszi ki a vissza nem térítendő hitel. Elmondta: a kormány igénybe kívánja venni a visszatérítendő hitelt is, mert így az ország kedvezőbb, 0,4-0,5 százalékos kamatfizetési feltételekkel jut fejlesztésre felhasználható forrásokhoz, mintha a piacról próbálná ezeket beszerezni.

Cáfolta azt a román sajtóban elterjedt hírt, hogy a hitelfelvétellel a kormány visszahívja az országba a Nemzetközi Valutaalapot. Hangsúlyozta: az Európai Bizottság és a tagállamok viszonyában semmilyen szerepe nincs a Valutaalapnak.Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A helyreállítási forrásokból 3,6 milliárd eurót szánnak az oktatás, és 2,4 milliárd eurót egészségügyi fejlesztésekre. A környezetvédelemre szánt 1,3 milliárd euróból többek között 45 ezer hektár földterület erdősítését tervezik, 2,4 milliárd eurót pedig Románia településeinek szánnak.

Az összeget úgy osztják el, hogy valamennyi község, város, municípium (megyei jogú város) és megyeszékhely részesüljön belőle, és egyes településtípusok ugyanakkora összeget kapjanak. Kelemen Hunor hozzátette: így szerették volna elkerülni a politikai alapú pénzosztás vádját. Azt is megjegyezte: a rendszer a kisebb településeknek, kisebb városoknak kedvez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, hogy Románia korábban nem tudta maradéktalanul lehívni az EU által számára elkülönített forrásokat, de úgy vélte: ezúttal sokkal jobb esély van a források gyors felhasználására. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a helyreállítási tervben csakis olyan beruházások szerepelnek, amelyeknek máris készen van a kivitelezési tervük. Azt is megjegyezte, hogy a helyreállítási támogatások lehívása sokkal kevesebb bürokráciával jár majd, mint az EU más pályázati forrásainak a megszerzése.

Kapcsolódók

Kimaradt?