Tavaly novembertől hirtelen a feje tetejére állt Románia. Még túl sem léptünk a koronavírus járvány pszichés utóhatásain, máris megjelent a Georgescu-sokk. Azóta az is a politikával foglalkozik - lelkesedik vagy rémüldözik -, aki eddig az elnök nevét sem tudta, az urnákról pedig kizárólag a halotti hamvak jutottak az eszébe. A semmiből előugrott fura TikTok-ember egyelőre eltűnt a színről, de velünk maradt a társadalmi pszichózis, ami semmi jót nem ígér. 

Itt van nekünk a felélesztett vadromán nacionalizmus, a kendőzetlen sovinizmus és a vasgárdista múlt dicsőítése. Nyíltan lehet dicsérni Ceaușescu rendszerét, a kommunista diktatúra iránti nosztalgia a politikai diskurzus markáns részévé vált. Agyhalottak, bohócok, ügyeskedő opportunisták hirdetik a megváltást, pitiáner bűnözők és veszélyes alvilágiak lépnek elő bátran az új rendszerváltás ígéretével. Nem hiszünk a szemünknek, amikor a sötétség erői amerikai hatalmi tényezőktől kapnak támogatást a demokrácia jegyében. 

Itt vannak nekünk újra a hosszú évek óta valós témák nélkül maradt okoskodók. Megint hangosak a magukat - ki tudja miért? - az igazság hirdetőinek tartó progresszívek, neomarxisták, újliberálisok, akik természetesen mindezeket a jelzőket visszautasítják. Ismét utcára vonulnak a „szép és szabad” fiatalok, természetesen „politikamentes” civil szervezetek által megszervezve, s uniós zászlóba öltözve. A fősodrú média ordítja újra az arcunkba az európaiság mindenek felettiségét, mintha nem tudnánk, hogy földrajzilag hol helyezkedik el Románia. 

Ez a két alternatíva maradt nekünk? Tényleg nincs esély arra, hogy azoké legyen a politikai tér, akik erős, bátor érdekvédelmet várnak hazai vezetőiktől Brüsszelben vagy Washingtonban, mikozben nem vonják kétségbe az EU és a NATO fontosságát? Akiket - Oroszország elítélése mellett - jobban érdekel a béke igényének hangos képviselete, mint Ukrajna területének mérete vagy az ukrán elnök hogyléte? Annyira lehetetlen, hogy a közbeszéd középpontjában az emberek többségének számtalan felmérés által jelzett elvárásai álljanak a hőbörgő ultranacionalizmus, illetve az uniós irányért és Ukrajnáért rajongó üzenetek helyett? 

Az újabb elnökválasztási kampány egyelőre csak hisztériát ígér. Miközben egyszerre van szükség szuverenizmusra, hazafiságra, erős kézre, bátorságra, az Egyesült Államokra, az Európai Unióra, a klasszikus liberális értékekre és szabadságra. Úgy tűnik, az egyik oldal a társadalom egy tekintélyes részének dühét, reménytelenségét használná ki a hatalom megszerzésére, a másik tábor pedig kioktató hangnemben jelöli ki az egyetlen jónak vélt irányt. 

Egy kis empátiával, s a politikával kapcsolatos társadalmi elvárások figyelembe vételével nem annyira bonyolult egy hiteles ajánlatot tenni a felzaklatott emberek elé. Ez lenne a normalitás programja.