Felocsúdtunk kicsit ebből a rémálomból, amit a régi és új politikai szereplők, a lefagyott, aztán pedig egy öngyilkos merényletre hajazó akcióval újjáéledt állami intézmények produkáltak. Most itt az idő körülnézni a csatamezőn, s egy kis életet lehelni a kóma közeli állapotba került román jogállamiságba. 

Călin Georgescu ide vagy oda, az érvénytelenített elnökválasztás és a parlamenti megmérettetés eredményei azt jelzik, hogy a hazai társadalom a többnyire sarlatánokból, félőrültekből, bortányhősökből és bohócokból álló ultranacionalistákat tartotta méltóknak az elszürkült fősodor megregulázására. A szavazatarány szerint minden harmadik, esetleg negyedik szomszédunk, munkatársunk, ismerősünk Georgescuékra, Simionékra, Sosoacăékra voksolt. Ez van.

Ítélkezni, hümmögni, fejet csóválni lehet, csak felesleges. A helyzet azért sem szívderítő, mert ez az arány vélhetően minden intézményben megtalálható: a hadseregben, a rendőrség soraiban, az adóhivatalban, a korrupcióellenes ügyészség körében, a bíróságokon. A titkosszolgálatokban is. Utóbbaikban kiemelten. Nem kérdés, hogy Georgescu mögött nemcsak alvilági figurák, neonáci csoportocskák, orosz segítség, hanem hús-vér szekusok is álltak és állnak. Most, a felépített emberrel való leszámolás idején háttérbe vonulnak, de maradnak az ultranacionalisták szolgálatában. 

Nem könnyít a helyzeten, hogy Simion és társaik kisajátították maguknak a trendivé vált európai vonulatot, a szuverenizmust, a markáns nemzeti érdekképviseletet. Csak szavakban Románia védelmezői ők, hisz alapvetően a botránypolitizálásból élnek, ez az egyetlen, amihez értenek. Szitokszóvá tették idehaza a szuverenista jelzőt, akárcsak a múltat eltörölni kívánó, a politikai korrektség diktatúrájában élő progresszisták a liberalizmust. 

Miután a felmérések adatai évek óta üvöltik: szuverenista, keménykezű, az ország érdekeit külföldön is bátran védő vezetőket szeretne a többség, az egyetlen kiút egy stabilitásra épülő, hiteles, határozott politikai irányítás, amely alternatívát kínál a hőbörgő táborral szemben. Egy szűk kisebbségen kívül - akiket amúgy az USR és még néhány pici pártocska képvisel - az emberek egy felelős, a népi akaratot figyelembe vevő diplomáciát várnak el az Európai Unió és a NATO keretein belül. Nem lesajnálást, kioktatást szeretnének hallani, hanem őszinte empátiát, az ő problémáik előtérbe helyezését a nagyhatalmi háborús érdekek, a helyi oligarchák machinációi helyett.  

Csodák nincsenek, a mostani választások által képzett anyagból kell  valamit építeni. Ha várat nem is, legalább egy bástyát. A váltást a jelenlegi parlamenti erőviszonyok közepette csak a PSD, s talán a PNL valósíthatja meg, ha megvan bennük a megfelelő helyzetértékelés, akarat és a majdani vezetői hozzáértés. Amennyiben józanítóan hatott rájuk a politikai földindulás. Az nagyon kevés lesz, ha naponta százharmincszor elmondják magukról, hogy Európa-pártiak, s a politikusi nyakakban lógó keresztek elszaparodása sem elég az igazi fordulathoz.