Trump a sapkán              

Olyan nagy volt a szomorúság a Kamala-hívek körében az óceán túlsó partján, hogy még tüntetni sem volt kedvük a nyilvánvalóan fasiszta diktatúrára készülő Trump ellen, pedig remekül sikerült Putyin amerikai beavatkozása: kis túlzással rommá verte ellenfelét az „oroszbarát” republikánus exelnök. A mi kis magyar világunk egy részében is nagy volt az elkeseredés. Milyen jó kis csapás lett volna Orbán Viktorra a demokrata győzlelem. Atyavilág, mi lesz most, hogy már Amerika sem a régi? 

Mindeközben Donald Trumpról tudjuk, hogy milyen elnök. Négy évig volt hatalmon az Egyesült Államokban, s eközben odahaza, de a nagyvilágban sem tett semmi olyat, ami az ellene indított, hazugságokra épülő gyűlöletkampányt indokolta volna. S amibe szó szerint kis híján belehalt. Ráadásul arra továbbra sem lehet nagy tételben fogadni, hogy nem törnek ismét Trump életére. 

Egy dolgot vélhetően elér hatalomra jutásával a régi-új elnök. Háttérbe kerülhet az az olykor az abnormalitás határát is átlépő ideológiai őrület, amit a demokraták nyíltan felkaroltak az elmúlt években. Kamala Harris nagyarányú veresége talán egy kis önreflexiót is elindít a Demokrata Pártban. A progresszista szélsőségektől való eltávolodásra nincs jobb alkalom, mint egy méretes politikai zakó. Ez pedig most megtörtént.       

Hogy mire számíthatunk Trumptól? Üzletelésre. Nem volt és nem is lesz szerethető emiatt. Trumpnak egy piac az egész világ. Mindenkivel tárgyal, s ha számára is előnyös a megegyezés, akkor kezet ráz, ha nem, akkor továbblép. Túl sokat nem jelent neki az Európai Unió. Németország, Franciaország, egy-egy tagállam, ilyen-olyan okok miatt viszont igen. Aki tárgyalni tud vele, annak sikere lehet. A szóvirágok, a Brüsszelben megszokott bikkfanyelv viszont mehet a kukába. Trumpot legalábbis hidegen hagyja. 

Lesz-e béke, tűzszünet Ukrajnában? Trump a látszat ellenére, pragmatikus. Putyin és Zelenszkij még nem mutatott pragmatizmusra utaló jelet. De a helyzet gyorsan változhat. Az a retorika nem fog tovább működni, hogy az ukránok védik Európát és meg kell állítani a demokráciát fenyegető orosz imperializmust. Erre a dumára nem fog támogatás érkezni Trump Amerikájától. Hogy Európa mit kezd magával ebben a képletben, azt ma még nem tudjuk. 

Ursula von der Leyen mindenesetre hozta a formáját. „Szívből gratulálok Donald J. Trumpnak. Az EU és az Egyesült Államok több mint egyszerű szövetségesek. Népeinket valódi partnerség köti össze, amely 800 millió polgárt egyesít. Dolgozzunk együtt egy folyamatos eredményeket hozó erős transzatlanti menetrend érdekében” - ezt sikerült kipréselnie magából az Európai Bizottság elnökének. Az ilyen a szövegektől másznak falra a „népek” az Atlanti-óceán mindkét oldalán.

A sok rettegés és ijesztgetés után most a Trumphoz való alkalmazkodás következik. Így lesz ez Brüsszelben, s kicsit harsányabban Bukarestben. Hirtelen kiderül, hogy idehaza minden szociáldemokrata, nemzeti liberális, AUR-os politikusnak van valamilyen kapcsolata Trumppal. Vagy a republikánusokkal. Esetleg a Trump-torony portásával. Gyorsan kell ezzel dicsekedni, mert a hónap végén jönnek a választások. Ha én most üzletelnék, napellenző sapkákba fektetnék, s a pártok székházai környékén árulnám. Csak annyit írnék rájuk: I love Trump. 

(Nyitókép forrása: presidency.ro) 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

                                                    

Kapcsolódók

Kimaradt?