Csak egy vacsora?

A román politikában semmi sem az, aminek látszik. Nyár van, uborkaszezon, parlamenti szünet, ráadásul majd mindenki az olimpiával foglalkozik, ilyenkor logikus, hogy a média úgy csap rá egy-egy közéletinek tűnő történésre, mint tyúk a takonyra. Hétfő este lencsevégre kaptak egy bukaresti vendéglő teraszán néhány fontos politikust, potenciális államfőjelöltet. Együtt vacsorázott Marcel Ciolacu, Mircea Geoană és Victor Ponta. Na, és? – kérdeztek vissza az asztaltársaság híres tagjai, amikor a sajtó kíváncsiskodni kezdett.

Nem a sajtó témahiánya, túlbuzgósága, túlságosan gazdag fantáziája emelte a vezető hírek közé politikusok esti szeánszát. Ha történetesen az év végén nem lenne elnökválasztás, akkor sem tekinthetnénk mellékesnek az ilyen jellegű találkozókat. Mégiscsak a miniszterelnök, a NATO főtitkár-helyettese és Románia egykori kormányfője töltötte közösen a hétfő estét. A vacsorának nyilvánvalóan köze van a november végi államfőválasztáshoz. A résztvevők tagadása a játék része. A szociáldemokratákhoz finoman szólva közel álló Antena 3 hírtelevízió közölte elsőként a fotót, ami azt jelzi: Ciolacuék üzenni is akartak a találkozóval a nemzeti liberálisoknak.

Ciolacu és Geoană az elnökválasztás két esélyes jelöltje lehet. Ellenfeleknek tűnnek. A közvéleménynek szóló, egymást célzó szurka- piszkák azt sejtetik, harcban állnak. Közben a háttérben érdekszövetségbe tömörültek. A Szociáldemokrata Párt (PSD) régi nagy problémája, hogy az elnökválasztások második, döntő fordulójában a PSD-ellenes tábor összefog, s beáll a magát jobboldalinak kikiáltó jelölt mögé. A PSD Geoană indulásával szövetségesre találhat a második menetre, amikor Ciolacunak szüksége lesz támogatói körének bővítésére. Mindez abban az esetben működne, ha Ciolacu és Nicolae Ciucă csapna össze a döntő menetben. Jelenleg ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

A hétfő esti vacsora kapcsán pár szót még érdemes szólni az ünnepeltről, a buli szervezőjéről. Marius Tucă a kilencvenes évek sztárújságírója volt. Politikai műsorait milliók nézték, egyfajta Dâmbovița parti Larry Kingként tartották számon. Hosszú kihagyás után tért vissza a politikai újságírás világába. Podcast műsorai különlegesnek számítanak a sivár román médiában, ahol azonnal oroszpártinak, EU- és NATO-ellenesnek kiáltanak ki mindenkit, aki eltér a fősodortól. Tucă visszatérő meghívottjai között vannak olyanok, akik például nem félnek megdicsérni a magyar külpolitikát.

A születésnapi összejövetelre Nicolae Ciucă, Elena Lasconi, de George Simion sem kapott meghívót. Nem véletlenül. Ha kész stratégia nem is készült legyőzésükre a vacsora alatt, azért néhány koccintás bizonyára megerősítette a Marcel Ciolacu köré szerveződő taktikai együttműködést.

(Nyitókép: tvr.info)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?