Veszélyben van-e Orbán Viktor?  

Csoda kellett ahhoz, hogy Donald Trump életben maradjon. Belegondolni is szörnyű, mit történt volna az Egyesült Államokban, ha célba ér a gyilkos golyó és életét veszti a volt elnök. Egyre többen emlegetik ugyanis, hogy az amerikai politikai megosztottság polgárháborús hangulatot idéz.
 
A mostani merénylettel likvidálni akarták a sokmilliós támogató táborral rendelkező politikai főszereplők egyikét. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Trump lelövése után az amúgy is dühös republikánus hívek radikálisabb része csendes gyászba menekült volna. A Trumppal szemben álló oldal egy tekintélyes hányada őszintén örülne a visszatérésre készülő exelnök halálának. Hogy miért? Mert a demokrata párti üzenetek, a fősodrú média szalagcímei évek óta azt állítják, hogy Trump diktatúrát hozna Amerikára. Mintha nem az Egyesült Államokban éltek volna a kétségkívül rendszeren kívülinek számító politikus elnöksége alatt.
 
Két hónappal ezelőtt megpróbálták megölni Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Azt a politikust, akit pontosan ugyanazokkal a vádakkal illetett éveken keresztül a liberális politikai tábor és a sajtó, mint Trumpot. Mint azt a Fico elleni merényletet követően írtam, a szlovákiai dráma tálalása vérlázító volt. A romániai hírtelevíziók, az egykor médiaikonnak tartott, mára propagandacsatornává züllött BBC-t, az amerikai demokraták párttévéje, a CNN-t, a fősodrú európai portálokon nem azt boncolgatták az elemzők, a szakértők, hogy mi állhat a merénylet hátterében, ki lehet ez a rejtélyes költő, aki fegyverrel érkezik egy kampányrendezvényre, hogy kik lehetnek a felbujtók, hibás-e a szlovák ellenzék is a mély szlovák politikai törésvonal létrejöttéért, a polgárháborús hangulatú megosztottságért, hanem az épp életéért harcoló kormányfő „Európa-ellenes”, „oroszbarát”, korrupt, a „független” médiát elnyomó, a jogállamiságot állítólag eltipró politikájáról beszéltek.
 
A Trump elleni gyilkossági kísérlet után már visszafogottabb volt a gyűlöletgyár. Mintha a Trump-ellenességből hitkérdést kreálók is megijedtek volna egy kicsit a történésektől. Ráadásul nem tudtak mit kezdeni a republikánus politikus elképesztő lélekjelenlétével, a lövések utáni ökölbe szorított kézzel.
 
Ne legyenek illúzióink, percnyi szünet ez csupán a hivatásos hergelők akciótervében. A kampány folytatódni fog az Egyesült Államokban, de Európában is. A liberális jelszavakat, toposzokat, célokat elvetők elleni hadjárat egyre elkeseredettebb lesz.
 
Már a Fico elleni merénylet után felmerült a kérdés: ki lesz a következő? Kevesen gondolták akkor, hogy ennyire gyorsan bekövetkezik a folytatás. Semmi garancia nincs arra, hogy egy újabb, hasonló próbálkozás ne történjen meg. Nem kell összeesküvés elméleteket bújni ahhoz, hogy Orbán Viktor neve is képbe kerüljön, ha a Robert Fico és Donald Trump elleni gyilkossági kísérleteket egy rémisztő sorozat részének tekintjük. 
            
(Nyitókép forrása: st2.depositphotos.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?